hatalmas hegyekre támaszkodva
erdők nagy fáit, vándor-botjaként használva
jön-megy az IDŐ
lábain
minden folyó
és az összes patak a cipő
van akinél otthagy kéjes-mámoros perceket
másoktól elvesz hosszú éveket…
amilyen – olyan
lót-fut-rohan
mint aki osztódik
önmaga sem tudja hogyan
kúszik-úszik-száll
ha unatkozik tovább áll…
végül Ő is ISTEN örökkévalóságában
rájön – ha későn is –
mulandó – halandóságára…
