A csodára néha várni kell,
és van, hogy el se jön soha,
de talán meghozza a tavasz,
a napsütés, amely rügyet fakaszt,
a lágy szellő, ha arcom simogatja,
zöldellő fű a park fái alatt.
A rikító sárga krókuszok,
tudom, tudják, hogy velük virulok.
Bujkál még a csupasz ágak között,
de érzem már, hogy szívembe költözött!
Még nem súgta meg, mikor jön haza,
de bizonyos, hogy itt az otthona!
Likes
Nincs hozzászólás
