Mielőtt kilépett az ajtón,
lekapcsolta a villanyokat,
plakátfeketébe borítva az egész lakást
még javában az éjszaka közepén.
Elhúztad a függönyt,
de csupán a Hold sápadt-sárga fénye
csempészett némi türkizkéket oda,
ahol éppen álltál.
Mesélted, folyton úton vagy,
mint annyian mások,
akik elvesztek az időben,
álmaik homokszín-sivatagában.
Most, hogy egy ideje összekaptad magad
és a megállapodás reményében őt is,
nyilaidat a cél felé repítve,
átszelve a ködfátyollal takart
halványkék ég horizontját, eszmélsz –
Ámorhoz kellett volna fordulj,
lévén jobb, koncentráltabb céllövő.
Tudomásul vetted, ez van,
kapkodsz újra,
a végén orrod előtt siklik el a metró,
majd a szőnyeg szélén hallgathatod
főnököd korholását…
A fürdőbe siettél, megnyitottad a csapot,
elfelejtve a kifüggesztett figyelmeztetést:
„dugulás-elhárítás”,
így fröcskölve arcodba a zavaros, áporodott,
mocsárzöld vizet.
2021. február, második díj
