Az általános iskolát végig kitűnő tanulóként sikerült kijárnom. Ez persze nem jelenti azt, hogy sose kaptam ötösnél rosszabb jegyet. Matekból, fizikából néha előfordult négyes is, sőt, oroszból egyszer még hármas is becsúszott. Apám akkor csúnyán megbüntetett. Nem azért, mert oroszból kaptam, hanem azért, mert hármast, ami négy és fél év alatt sohasem fordult elő. Büntetésből egy hétig tilos volt fociznom. Csúfoltak is érte a barátaim rendesen, és direkt a házunk előtt rúgták a bőrt. Tehették, mellékutcában laktunk, ahol ugyancsak ritkán közlekedtek akkoriban autók, legfeljebb három-négy naponta.
Jót tett a büntetés, mert attól kezdve kettőzött erővel tanultam, csakis jeles jegyeket kaptam év végéig, no, meg még egy karót, azaz elégtelent. De azért a minősítésért faterom egyáltalán nem haragudott, épp ellenkezőleg.
Akkoriban mi, fiúk, kezdtünk már érdeklődni a lányok iránt, kíváncsiak lettünk, milyenek lehetnek meztelenül. Mindenáron látni akartunk pucér csajokat. És mi, az osztály vezető négyese el is határoztuk, szerét ejtjük a dolognak. Otthon lehetetlen lett volna meglesnünk nőnemű ifjú szépségeket, hiszen Jani meg Jeri egyke volt, és maradt, Józsinak egyetlen öccse, nekem pedig kettő született. Lánytestvérek híján, egyéb megoldáson kellett törnünk buksi fejünket, de mi lévén az iskola legokosabb brancsa, természetesen hamar megtaláltuk a megoldást.
Osztályunk hölgyei annak rendje és módja szerint kénytelenek voltak tornaóra előtt átöltözni. Az öltöző ablakától néhány méternyire hatalmas cseresznyefa nőt, ahonnan be lehetett látni az öltözőbe, csupán fel kellett rá mászni. Minket jótékonyan eltakartak a szép, zöld lombok. Miután feltornáztuk magunkat a fára, páholyból nézhettük a számunkra felettébb izgalmas, tanulságos, gyönyörű és gyönyört fakasztó előadást. Mert amikor leánykáinknak testnevelni kellett, minket lyukas órával áldott meg jó sorsunk. Bámulhattuk a vetkőző, öltözködő spinéket gond nélkül óra előtt, óra után.
Így ment ez sok-sok héten keresztül, míg egyszer csak a kertbe bóklásztatta az ördög a rút, vénecske Verácska tanító nénicskét. „Hát ti mit csináltok azon a fán, ördögfiókák, azonnal gyertek le”. Leugráltunk. Mentegetőztünk, hogy mi csupán azt vizsgáltuk meg, érik-e már végre a cseresznye.
„Ugyan, ne hantázzatok itt nekem, az innen lentről is látszik, hogy még totál zöld mindegyik, nézzetek csak oda fel”. És felmutatott a fakorona irányába, ami még nem lett volna olyan nagy baj, de oda is sandított, mégpedig hosszan. Így hát észre vette, a fa ágai a lányok öltözőjének ablaka fölé nyúlnak. „Ó, ti átkozott zsiványok, szégyentelen rosszcsont kölykök, ti belestetek a testnevelés órára átöltöző lányok szobájába, kukkoltátok a szegény, ártatlan kicsikéket! De erre ráfáztok ám! Majd ellátom én a bajotokat, hogy attól fogtok koldulni”. Mi, persze, gyorsan elszeleltünk. Ő meg rohant az iskola igazgatójához.
Szorongva mentünk be a következő órára. Vajon mi lesz most? Aztán a következő órára is. De semmi sem lett. A diri nem akart ügyet csinálni az esetből. Talán mulatott is rajta. A négy jó tanuló milyen ravasz kis kíváncsi. Fáról bámulni az átöltöző lányokat az öltöző ablakán keresztül. Ez igen. Ezt nevezem.
A dolog azonban sajnos nem maradhatott annyiban. Ripsz-ropsz híre ment a történteknek. A mi kisvárosunk pletykás vénasszonyai mindig is roppant aktívak voltak. Manapság is azok, felülmúlják az internetet. És természetesen tódítottak, lódítottak is, ahogy ez lenni szokott. Szóval, feldúlt idegzetű anyukák keresték fel méltatlankodva az isidirit. Micsoda dolog, hogy az ő kicsi lányaikat ilyen szörnyű atrocitás érheti a suliban. Miként lehetséges, hogy züllött betyárok kéjsóvár szemei leshették meg az ártatlan szüzeket öltözködés közben.
Tehát, muszáj volt példás büntetést kiróni ránk. Mind a négyen egyest kaptunk magatartásból. A szorgalmas jó tanulók ellenőrzőjében az ötösök, négyesek között ott virított az elégtelen. A kapa. A kampó. Az a ronda karó.
Nagy gond szakadt rám. Kivel írassam alá? Ha anyámnak mutatom, biztosan megkérdezi, miért kaptam. Világéletemben gyengén tudtam hazudozni. Ha pedig megmondom az igazat? Ajaj. Mit szól majd akkor? Hát az apukám?
Az ösztöneimre hallgattam, faternak nyújtottam be az aláírni valót. Elvégre ő is férfi, kell, hogy legyen benne férfiszolidarítás. Először elképedt az egyes láttán, aztán elolvasta, magatartásból kaptam. „Na, valld be, de pontosan, őszintén, mit csináltál ezért a gyönyörű jegyért”. Elmondtam mindent úgy, ahogy történt. Az arca egyre derültebb lett. A végén már jóízűen nevetett.
„Várj csak, írok az iskolának egy levelet, nyugodtan elolvashatod te is”. Aztán aláírta az ellenőrzőt, és a levéllel együtt odaadta nekem. Ez állt a levélkében. „Mélyen tisztelt Tantestület! Szerintem az a természetes, ha a fiúk a lányok után érdeklődnek. Örülök, hogy a fiam normális”.
Nos, az én apukám borzasztóan szigorú volt mindenben, de ennek ellenére igazán jó fej.
2021. február, második díj
