Vilmos a szomszédom macskája, vörös-cirmos kandúr. A kandúrság már múlt idő, Vilmost a szomszédsanyi kiheréltette.
Vilmost jó sokáig szelídítettem, elég tartózkodó volt. Sokszor voltunk úgy, mint a Kisherceg és a róka, csak ültünk egymáshoz közel. Az ételmaradékot a málnabokrainkhoz szoktam kirakni neki, ott elfogadta, de csak akkor evett, ha már nem látott.
Később néha bejött velem a kazánházba. Úgy gyanítom, ez nem nekem, hanem inkább a fatüzeléses kazán melegének szólt. Nagyon ritkán, de hagyta magát megsimogatni is. Idővel én is kaptam tőle ajándékot, vakondot hozott nekem. Egészen meghatódtam, mert soha egy férfitól sem kaptam szőrmebundát, ráadásul ilyen drágát, hisz a vakond eszmei értéke 25.000 Ft, és én nem egyet kaptam.
Biztos vagyok benne, hogy Vilmos egy középkori lovag reinkarnációja, tudja, mire van szüksége egy hölgynek.
