Bekopogtatott hozzám egy pillanatra a szabadság, de amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott, s csak egy pillanatra mutatta meg, hogy milyen is az a boldogság.
Most, itt az ősz, eljött a hideg, s a szívem is kezd kihűlni. Körülöttem a földön aranysárga levelek, s felettem csupasz kopasz fák, melyek mindig állnak türelmesen a helyükön, mert tudják, hogy úgy se tudnak mit tenni, mert soha nem lehetnek szabadok.
Csak ballagok az utcákon szüntelen csendesen, és nem tudom, hogy mi lesz most így velem. Elmúlt egy szerelem, és már nem remélek semmit, mert hiába remélem azt a hangot, az nem jön, s csak azt érezni, hogy egy nyáron át hiányoztam, s most, eljött az ősz, s az ősszel az elmúlás is.
Vége, vége! Tudom!
Nagyon fáj! Csak a könnyem hull, megállíthatatlanul, s a szívem facsarodik, s úgy érzem, talán meg is szakad.
– Hogy tudsz ilyen kegyetlen lenni velem? Miért tetted ezt velem? Tudod, ehhez nem egyedül kellettem!
