Amikor megszülettem, minden olyan egyszerűnek látszott és minden csodálatosnak tűnt a világban. Jól indult az életem. Tanárok voltak a szüleim, családi házban éltünk. Gyermekkorom szeretetben teljes, családias légkörben telt.
Édesapám korán meghalt, 10 éves voltam. A családi ház édesanyámnak és nekem nagynak bizonyult, így egy kétszobás lakótelepi panellakásba költöztünk. A nyolcadik után gimnáziumba mentem, majd én is tanári pályát választottam, földrajz-biológia szakos diplomát szereztem.
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel friss diplomásként szinte azonnal el tudtam helyezkedni. Feleségemet is az iskolában ismertem meg, a diákoknak kialakított büfében dolgozott. Édesanyám soha nem támogatta a kapcsolatunkat, mindig azt mondta, hogy nem való hozzám. Hamar háromgyermekes családdá bővültünk, így mikor már együtt éltünk, későn vettem észre, hogy szinte semmi közös nincs bennünk.
A későbbiekben kevés volt a pedagógusi fizetésem, így mással kezdtem foglalkozni. Elmentem biztonsági őrnek, dupla műszakot vállaltam, szabadnapjaimon éjjeli szórakozóhelyeken dolgoztam. Otthon egyre több volt a gond, nem beszélgettünk a problémáinkról sem. Éjszakai munkám során kéznél volt az alkohol, attól mindig jobb volt. Eleinte csak keveset ittam, de mindig többre vágytam. Innentől kezdve az otthonunk vitától volt hangos, mert sajnos már otthon is ittam. A gyerekek elkezdtek félni, az asszony undorodott tőlem. Ennek hangot is adott, melytől néha a vitánk tettlegességig fajult. Ez sajnos többször előfordult. A végén azt vettem észre, hogy teljes mértékig az ital rabjává váltam. Már nem dolgoztam… A lakásfelújításra felvett hitelt, az autólízinget nem tudtuk fizetni, tönkrementünk.
A lakást, ahol előtte édesanyámmal éltem…
A lakást, ahová a szerelmemet hazavittem…
A lakást, ahol a gyermekeimet neveltem… árverezésre bocsájtották.
Egy napon lementem a boltba a reggeli adagomért. Talán egy órát lehettem távol, mire hazamentem, nem volt családom. A feleségem a gyerekekkel elment. Pár napra rá kilakoltattak, már az utcán éltem, amikor a válási papírokat megkaptam. Lecsúszott egzisztencia lettem.
Otthon, család, gyerekek és feleség nélkül. Én, aki teljes családból érkeztem, aki gyerekeket tanított, már nem tartoztam senkihez. Az utca része lettem.
Ám egy rettenetesen hideg januári éjjelen, pár évvel később egy buszmegálló padján feküdve-ülve, olyan csoda történt velem, ami még most is feldolgozhatatlan számomra. Fárasztó napom volt, mentem és koldultam a hidegben, a fagyban… természetesen nem élelemre kellett a pénz, hanem alkoholra. Estére minden erőm elhagyott, és a padon félig fekve arra gondoltam, ez a vég, nincsen már sem lelki, sem fizikai erőm semmihez, hogy folytassam a semmittevő életemet, a monoton koldulást, az éhezést, fázást… Azon az éjjelen feladtam. Talán elaludtam… Nem tudom, mi történt, de tisztán halottam egy hangot, a nevemen szólított. Felnéztem, és egy férfi szólt hozzám, folyamatosan hozzám beszélt, majd egyszer csak a hideg eltűnt, már nem voltam fáradt. Szeretetet éreztem áradni felém és törődést… Szívemet melegség járta át, lelkemet ragyogó fény, elmémet pedig évek óta először értelmes gondolatok. Már hajnalodott, én pedig nem tudtam, hogy valóság vagy csak álom volt az a CSODA, amit átéreztem… És én ismét csak azt vártam, hogy a férfi visszajöjjön, halljam a hangját, fogja a kezem és vezessen. Ez volt az első alkalom, hogy megjelent nekem JÉZUS! Tudom, hogy Ő volt… Senki más nem képes ilyen erős érzelmeket átadni, éreztetni, közvetíteni, kisugározni, és csupán csak az emlékével minden egyes napomat megszépíteni, erőt adni.
Nehéz út volt, melyen elindultam, de lelkierőt, HITET kaptam, hogy bízzak magamban. Először fizikai munkát vállaltam, majd munkásszállón laktam. Azután hosszú idő óta ki tudtam fizetni az első albérletemet, majd kollégiumban lettem nevelőtanár, később pedig saját szakomat tanítottam.
Újra rám talált a szerelem, új családot alapítottam, és az eközben felnőtt gyerekeimmel is helyreállt, rendeződött a kapcsolatom, a második házasságomból származó gyermekemet is szeretik. Visszakaptam az életemet… Felemelt, esélyt adott… JÉZUS! Az utolsó pillanatban jött el hozzám és felemelt! Azóta is mindig, minden pillanatban, minden nap Őt keresem, hálámmal imáimba foglalom az Úr Jézus nevét. Sajnos előtte soha nem imádkoztam, templomba sem jártam, ma ez már mindennapjaim része. Ebben a szellemben élünk a családommal boldogan.
Én nem látom őt, de érzem a jelenlétét az életemben, lát engem, és mindenhol velem van. Szeretetével, bizalmával visszahozott az életbe.
2020. október, harmadik díj
