Nehéz a szívem, szégyenem marja,
magadra hagytalak az utolsó bajba’.
Fogadd a mentségem, bocsájts meg nékem,
hisz nekem is kimérték a keserű bérem.
Nem könnyíthettem meg a nehéz utadat,
maradt e köszönés és marad a bűntudat.
Ha majd egykor nekem trombitálnak,
szárnyaim csapkodva megyek utánad.
Testetlen állunk ott újból, szemtől szemben,
kérdezlek; hol vagyunk? Talán a Menyben?
Szemedbe nézek majd, úgy kérlek; bocsánat!
Remélem, megkapom a lélekparoládat.
Köröttünk röpköd majd a sok szárnyas lélek,
kicsit zavart leszek; – talán kicsit félek.
Bátorság, barátom! Intesz, hívsz, bíztatsz.–
Nincs már járóbotod? Te csak rám kacsintasz.
Jó hely ez, ne félj! Mért rettegsz? Nahát…
Gyere! Meglátogatjuk barátunkat, Basát!
S összeölelkezünk mi, a három lélek.
Nem lesz fájdalom, csak hittel telt remények.
Likes
Nincs hozzászólás