a költőre a sikerek
ajtókat még nem nyitottak
de a személyiségének
határait szűkre mégsem szabja
akármit is olvasnak rá
bűnként naponta a bigottak
hogy érte senki fejéről
ne essen le vaskalapja
mondván hogy úgy sem adatik
meg számára az öröklét
benne mégis annyi érték
annyi jó annyi szép terem
hiába is szegnék szárnyát
szellemének büszke röptét
hiába hogy gondolatát
a kor követni képtelen
úgy próbálja összekötni
a hasznossal a kellemest
úgy érezve hogy szavai
beléd vágnak majd vagy szúrnak
nem fogadva el törvényből
az ált és a rendellenest
hiába mondják álmait
irracionálisnak és abszurdnak
hiába hogy ítélete
eddig nem talált hitelre
ellökni magától mégsem
akarta soha a létet
akkor sem ha nem tartották
győzelemre se sikerre
alkalmasnak másnak adva
a megérdemelt elsőséget
magába mégis beleás
és minden zugot úgy kutat át
tántoríthatatlanul és
eltökélten és hivatottan
hiába is törnék sokan
naponta le öntudatát
legyintve hogy sosem lesz szív
ami meg majd érte dobban
mondván hogy téveszméiért
megfizet majd és jó drágán
hogy a felvert víz-fodrai
úgyis mind a parthoz verődnek
hogy átviláglani úgy sem
fog senki az alkonyvilágán
hogy a boldogulásának
úgyszólván már régen lőttek
nem is biztosítják semmi
konkrétummal semmi jobbról
nem érdekelve senkit hogy
mit kérdez és mit állít
mondván ne fantáziáljon
csodáról és leányálomról
mert tőle a legutolsó
is majd mindent elsajátít
mondván hogy meg előtte az
ajtót már soha többé nem nyitják
hogy nem várja és hogy vágyja
őt már senki soha vissza
hogy majd még az emlékét
is örömmel meglovasítják
hogy helyét az első jöttment
is nevetve elcsaklizza
a költő mégsem mondja hogy
nyugodtan vegyék el kedvem
elfogadva hogy másokat
közben az egekig méltatnak
mást respektálva csodálva
és mást tartva tiszteletben
kinek választ kinek munkát
kinek pénzt kinek célt adnak
a mellkasán hiába is
ütnének most újabb lyukat
hogy ne élvezze senki ha
vele jót cselekedhet és jót tehet
vele aki úgy kívánja
a pokolra-jutásukat
a vaskalapos bigottaknak
roppant módon és módfelett
