3.
Juhok voltak már, rég nem látták nyomom
két lator közt – fényre, reménységre,
egyikre sem pályáztam, bár gondolom,
anyám, János sem várt a sötétségre.
Mit ronthattam el Atyám? Engedelmes
fiad voltam, többször őrült – remélem,
megdicsőítesz majd és töredelmes
megbánásom nyugszik Isten-tenyéren.
Voltam gyöngy egy édes anyai méhben,
vagyok ős kövület, balga zarándok
egy úton, mely nem visz a messzeségbe.
Lettem bús, fáradt költő sötét mélyben,
leszek, még érzem én, izzó zsarátnok,
terelem napjaim okos hűségre.
