681. szám Széppróza

A portás lőni fog

Szerző:

– Mindenki megérkezett? Sándor bácsi, kérem, csukja be az ajtót. Kezdünk.

– Szerettel köszöntöm a Gerdesits Janka Általános Iskola és Gimnázium Haditanácsának tagjait, valamint a Militáns Szülői Munkaközösség képviselőit. Ma először találkozunk ebben a formában, köszönhetően a HIT-nek, az iskolánk számára is előírt Honvédelmi Intézkedési Tervnek, melyet a magyarországi iskolák közül mi dolgoztunk ki elsőként. Ma ezt fogjuk megvitatni, és ha szükséges, akkor bizonyos részleteken változatunk. Megkérem a második C osztályfőnökét, Szabó Zoltán testnevelő kollégát, hogy ismertesse a HIT-et.

– Tisztelt igazgató asszony, tisztelt kollégák, tisztelt szülők! Dacára annak, hogy korábban sosem foglalkoztam hadtudománnyal, haditechnikával, büszkén jelenthetem ki, hogy éjt nappallá téve bepótoltam a hiányosságokat, és sikerült megfogalmaznom a Honvédelmi Intézkedési Tervet. A HIT akkor lehet sikeres, ha mi magunk is hiszünk benne és kétely nélkül végrehajtjuk az abban leírtakat.

– Szabó kolléga, talán a konkrétumokat.

– Igen, természetesen. Tehát: a bejárati portásfülkét „Brezsnyev” típusú golyóálló üveggel szereljük fel, a falait vasbetonnal megerősítjük. Zámbó Sándor portást háromhónapos kiképzésre küldjük, majd beszerezzük számára a legkorszerűbb gépkarabélyokat. Az ehhez szükséges összeg előteremtésében számítunk a szülői munkaközösségre. A portásfülke jelenti az elsődleges védvonalat, természetes hát, ha a páncéltörőket oda telepítjük. A gyanús csomaggal érkezőkkel szemben tűzparancs lesz érvényben, tehát ha Zámbó Sándor úgy ítéli meg, hogy terrorista próbál magát diáknak álcázva behatolni, akkor saját hatáskörében likvidálhatja. A harmadik emeleti ablakokban hat sorozatvetőt helyezünk el, továbbá minden takarítónál lesz lángszóró és UZI géppisztoly. A tetőn mesterlövész képzést kapott tanár kollégák figyelik majd a környező utcákat. Mellesleg a teljes tanári kar számára kötelező a részvétel a katonai kiképzésen. Margócs „Tanaka” Károly vezeti majd a közelharc és keleti harcművészetek kiképzéseket, amelyre előszeretettel várjuk a Militáns Szülői Munkaközösség tagjait is.

Az iskolai udvar köré hat méter magas, pengés drótkerítést építünk, a területet a zöldfelület megtartásával aknamezővé alakítjuk. Ha mégis támadás érné intézményünket az udvari frontról, úgy a B-lépcsőházat rájuk kell robbantani. A gyerekek élőpajzsként való alkalmazása elfogadott, ehhez nem szükséges írásos szülői beleegyezés, fontos, hogy a rakétatámadástól ily módon megóvjuk az épületet. Különböző zónákat alakítottunk ki a tantermek előtt, így a folyosók lezárásával egyidejűleg harci ideggázzal (szarin, szomán, mustárgáz) áraszthatjuk el a területeket.

Ha – feltéve, de megengedve – a támadók fölénybe kerülnének, akkor a felper­zselt föld elvét tesszük át a gyakorlatba: felrobbantjuk az iskolát. Egyetlen doboz krétát sem hagyunk az ellenség kezére jutni. A tanári portfóliókat és a tanterveket feltétlenül el kell égetni! A gazemberek nem profitálhatnak az általunk felhalmozott tudásból! Számolnunk kell persze személyi veszteséggel, de a HIT azért készül, hogy minél több gyermek és tanár életét meg tudjuk menteni. Addig is mindenki tökéletesítheti tudását a tavaly felszentelt iskolai lőterünkön.

– Szabó kolléga, mesteri a terv, köszönjük. Most pedig lehet kérdezni.

A szöveg megjelent Gellért András: Befalazott Csőgörény című kötetében.
Kapható terjesztőinknél és a szerkesztőségben.

Kapcsolódó írások