Inni csak pontosan, szépen, ahogy a részeg tántorog a réten.
Ugye mindannyian ismerjük ezt a fess irodalmi mondatot? Van ennek egy másik változata is, de annak semmi értelme egy megbízható alkoholista számára.
Ha már ily költőien kezdtem a bevezetőt, illendő elmondanom, hogy eme kis tanulmány miről is fog szólni.
Ez egy népszerűen tudományos cikksorozat lesz a kulturált alkoholizálásról, a népek korokon átívelő alkoholmámoráról és a méltán világhírű magyar ivási szokásokról.
Kicsit visszaforgatva a történelem kerekét, az egész a nomád magyarokkal kezdődött, no meg a kumisszal.
Ez az ital, mint tudjuk, erjesztett lótej. Páratlan felfedezés volt. És, mint minden zseniális találmány, a véletlennek köszönhető.
Történt egyszer, hogy Kumisz, a nomád törzsfőnök a honfoglalás nehéz, napi robotjától megfáradva ledőlt néhány órácskára egy árnyat adó fa lombja alá. Míg ő szundikált, a kancája egyre kijjebb ette magát a napsütötte legelőn. És megtörtént a baj.
Kumisz, ébredezvén, arra lett figyelmes, hogy a lova csikajának igencsak virágos kedve lett. Feltápászkodván kíváncsian figyelte az eseményeket, és akkor hirtelen világosság gyúlt a setét fejében. Hiszen ez a csikó a tejtől rúgott be! Arrébb rugdosta a kiskorút, és aláfeküdt a megromlott állatnak. Az eredmény ugyanaz lett, mint a csikónál. Kumisz főnök négykézláb járt. A többiek irigykedve nézték, majd ők is hajkurászni kezdték a kismamákat.
Innentől nagyüzemben ment a lovak napoztatása. Mint némely korabeli festményen láthatjuk, honfoglaló eleink öszszes lova barna lett. És hogy mitől hívják ezt az italt napjainkig kumisznak? Igen, nem nehéz kitalálni, a főnökről nevezték el, kinek így állítottak emléket a zseniális találmányáért.
Korai és iszonyatos halálát is ennek köszönhette. Aznap már elég kumiszul nézett ki a találmánya miatt. És csak egy cseppet tévedett, de az végzetesnek bizonyult. Odaballagott szomját oltani egy napon sütkérező állathoz. A megszokott rutinnal nyúlt alá. Mire észrevette volna, hogy mi a bibi, már fejbe rúgta a mén.