A színházban folyt a Lear Király, miközben az igazgató úr az utolsó sorból kicsit már ittasan nézte. Ketten ültek mögötte. Jancsi odaszól barátjának, Károlynak:
– Na ez azért mégis felháborító! Ilyen részegnek lenni!
– Igen, és szaga is van!
Az igazgatónak majdnem lecsukódott a szeme az előadás közben, de azért tartotta magát. Károly alig bírta magát türtőztetni, hogy szó nélkül hagyja ezt.
– Igazgató létére részeg! – mondta Jancsi.
– Az még nem is baj, de hogy annyira hogy a körülötte lévők is megérezzék! Ez tényleg felháborító!
Majd a darab végén az emberek egy része rögtön haza is ment, a többiek meg a büfébe. Ernő úrnak az igazgatónak már mersze sem volt többet inni, csak állt a sarokban. Egy kávét kért. Az emberek beszélgettek a darabról, eléggé pozitív véleménnyel s az igazgató arca erre láthatólag felderült. Az egyik ember a közönségből odament az igazgató Ernőhöz s dicsérte:
– Remek volt a Lear Király!
Az igazgató először nem szólalt meg, hiszen a rengeteg pia miatt alig volt magánál.
– Hallja amit mondok?
– Igen. Azért ittam részegre most magam. Mert tudtam hogy remek lesz az egész.
A férfi nem is faggatta többet, visszament a barátaihoz. Jancsi és Karcsi az igazgató elé álltak s faggatták. Először Jancsi szólalt meg:
– Na de Ernő úr! Így leissza magát?
– Maguk ketten a díszlettervezéssel legyenek elfoglalva. Nekem köszönhetik a kenyerüket!
Erre mind ketten megsértődtek. Jancsi ismételte halkan magában: „Nekem köszönhetik a kenyerüket!”
– Hagyd békén! – mondta Károly
Majd az igazgató odacammogott az egyik színészhez. Dicsérni, imádni kezdte. Ám az is megjegyezte:
– Hiszen maga teljesen részeg!
– Elnézést, ne haragudjon, Cornelia.
A két díszlettervező mindent hallott.
– Az igazi nevemen szólítson!
– Hát persze Emőke!
Jancsi és barátja egy-egy rumot rendelt.
– Mi díszlettervezők alacsonyabb ranglétrán vagyunk, mint a színészek! – mondta Jancsi
– Mit gondoltál? Ez érthető, nem?
– Nekem akkor is felháborítóak a megnyilvánulásai ennek az Ernő úrnak!
– Ne törődj vele!
S itták a finom és ízletes rumot. Az emberek és a színházi emberek is most már igyekeztek hazafelé. Ernő úr azonban alig állt a lábán. A két díszlettervező kinevette, de halkan. A mobilján taxit akart hívni. Az meg is jött pár percen belül, de beszállni Ernő úrnak már nem volt ereje. Ájultan összeesett. Jancsi és Karcsi felsegítette, ám az igazgató alig volt magánál. Besegítették a taxiba. Mikor megérkeztek a házához, a felesége már aggódott érte. Ernő kezdett magához térni. Jancsi kifizette a taxit.
– Hullarészegre ittad magad? – kérdi Orsolya – miközben a két díszlettervező segítette be a családi házba.
– Ne haragudj! – dadogta
– Köszönöm Karcsi! – mondta Ernő mikor beérkeztek már a házba s lefektették.
Ernő dadogott valamit. Jancsi és haverja nem értették. Ám Orsolya igen.
– Azt mondta, megemelik az önök fizetését!
– Mondja meg neki hogy köszönjük! – mondta Karcsi
– Rendben!
S a sötét estében a két haver jókedvűen hazatért, miközben már nem voltak mérgesek Ernő úrra.
Likes
Nincs hozzászólás