675. szám 701. szám 702. szám Széppróza

Jobb inni, mint kiszáradni

Szerző:

Két nyolcvan körüli bácsika, név szerint Lassú Lábfájós Lajos, meg a komája, Asztalos Azárgyélusát Andor, fele-fele alapon vásárolt egy üveg pálinkát. Kiballagtak a közeli parkba, leültek egy padra, és mintha csak vezényszóra tennék, egyszerre mondták:

– Na, igyál pajtikám!

– Te igyál először!

– Nem, nem, igyál előbb te!

Így pingpongoztak a szavakkal kis ideig, de hamar rájöttek, ha el nem döntik végre, ki húzza meg a flaskát először, akkor sosem fogy el a pálesz, és ők annak rendje-módja szerint ki fognak száradni. A veséjük már félórája porzott, a kezük remegett, és bár hűvös idő járta éppen, mindkettőjüknek verejték gyöngyözött a homlokán.

Úgy döntöttek, barkohbával döntik el, ki döngetheti büszkén a mellét, mégiscsak ő dönthet arról, ki igyon előbb. Igen ám, de akkor újabb fogós kérdésbe ütköztek: ki gondoljon először, és kinek kelljen kérdezni először. Rövid tanakodás után egyetértettek abban, hogy az lesz a leghelyesebb, ha feldobnak egy ötforintost. Abban ugyanis sosem volt vitájuk, kit illet a fej, és kit az írás. Lajos bá’ jófejnek hitte magát, ergo mindig a fej lett az övé. Andor apó viszont az írásra esküdött, mivel azt képzelte magáról, hogy ő kiváló költő, azaz tud írni, méghozzá verset írni.

Nos, felhajították a mit sem sejtő, és mit sem érő pénzdarabkát. Lajos bá’ nyert. El is rikkantotta magát, ez a pénzfeldobás is bizonyítja, ő bizony jófej ám, lám, azért került a fej felülre, az írás pedig azért alulra, mert Andor apó legfeljebb csak pénzt tud költeni, de verset semmiképp sem. Ezeken a dolgokon sokáig veszekedtek, és még mindig vitatkoznának, ám a jóféle itóka megunta a meddő szócséplést, és illatok közé rejtve mondókáját így szólt:

– Na, mi lesz már, vén trottyosok, megisztok végre, vagy párologjak el az üvegből?

– Igaz, ami igaz –szólt Lajos bá’ –, hagyjuk a veszekedést másra, mi meg igyuk fel magunkat a mennyországba! Már gondoltam is valamire, tehát kérdezz!

– Söndörödik? – kérdezte Andor apó.

– Igen.

– Pöndörödik?

– Igen, pöndörödik.

– Rákérdezek! Bajusz?

– Nem bajusz.

– Hogyhogy nem bajusz? – fortyant fel Asztalos Azárgyélusát Andor bácsi.

– Hát, én másra gondoltam – vigyorgott az öreg Lassú Lábfájós Lajos.

– Szóval nem a bajuszra gondoltál. Hanem mire?

– Szőlőkacsra.

– Nem ér! Az ugyan pöndörödik, de nem söndörödik!

De, igenis söndörödik is! De nem! De igen. De mondom, hogy nem! De mondom, hogy igen. Satöbbi. Stb. Stb. Végül kiegyeztek abban, hogy ez nem számít, és Lajos bá’ gondolhat megint. Valami másra.

– Söndörödik? – kérdezte Andor apó.

– Igen.

– Pöndörödik?

– Igen.

– Rákérdezek! DNS-molekula:

– Eltaláltad. Egy-null a javadra.

– Az árgyélusát! – kiáltotta Asztalos Azárgyélusát Andor bácsi. – Lám, milyen okos vagyok. Most én gondolok, és te találgatsz.

Csupán fél percet gondolkodott, aztán intett a cimborájának, kérdezzen.

– Élőlény? – tette fel az első kérdést Lassú Fájóslábú Lajos bácsi.

– Igen.

– Hosszúkás, zöld élőlény?

– Igen.

– Rákérdezek! Fűszál?

– Nem találtad el.

– Hogyhogy nem találtam el? – fortyant fel Lajos bá’.

– Mert én a fűzfalevélre gondoltam.

– Nem ér! A fűzfalevél nem zöld, hanem sárgászöld.

Nos, ezúttal is vitáztak egy kicsit, végül megegyeztek, ez nem számít, lehet valami másra gondolni.

– Jaj, mi legyen, mi legyen? – töprengett Andor apó. – Megvan! Ezt soha a nagy büdös életben ki nem találod. Na, kérdezz!

– Él az a valami? – kérdezte a jó öreg Lajcsika.

– Igen.

– Hosszúkás és zöld?

– Igen.

– Rákérdezek! A levelibéka lába?

– Eltaláltad. Egy-egy.

Döntetlen. Mese nincs, folytatni kell a mérkőzést. Ám ekkor hatalmas illatfelhőt lövellve felvisított az üvegben a pálinka. Idegesítően, mint valami légvédelmi sziréna. Felkapták a fejüket, gyerekkori emlékeik között ott szunnyadt Budapest ostroma. A két öreg krapek rémülten nézett körül. Végveszély, végveszély, támadásra készülnek a némberek.

Valóban a végveszély szörnyű esete forgott fenn, rémisztő tényállás, kérem alássan. A park nyugati bejáratánál az egyikük, a keleti bejáratánál a másikuk felesége tűnt fel. Nyugatról az amerikai, keletről a muszka repülőgépek jöttek akkoriban, de az kevésbé volt hátborzongató, mint most az asszonyok megjelenése.

Andor apó felkapta a flaskát, és fürgén futott az óvóhelyre, akarom mondani, a legközelebbi bokorba. Lajos bá’ lassabban, de követte. Miután biztonságos fedezék mögé jutottak, egymásra kacsintottak. Eldőlt végre, kinek kell innia elsőnek. Asztalos Azárgyélusát Andor ért előbb a bokorba, ráadásul ő mentette meg a világ legértékesebb italát is, a számukra mindenképpen legértékesebb itókát, ő mondhatja meg, kinek kötelessége először inni. Lajos bá’-nak, természetesen, aki zokszó nélkül hatalmasat húzott a flaskából, le is gurult nyomban két deciliter. Andor apó sem akart kisebb legénynek bizonyulni, benyakalt ő is két decit.

Ezután óvatosan kikukucskáltak rejtekhelyükből. A két vénasszony időközben éppen ott találkozott össze, ahol az előbb a férfiak ültek. A szokásos üdvözlés és sopánkodás után nagy hangon trécselni kezdtek.

– Na, ezek most sokáig itt fognak pletykálni – Suttogta Andor apó.

– Ezek bizony el sem mozdulnak innen egy darabig.

– Hát nem, az, holt sicher.

– Nem baj, ráérünk.

– Rá, rá, az kétségtelen. Csakhogy…

– Csakhogy ítéletnapig mégse kuksolhatunk itt.

– De nem ám! Mindenesetre, amíg a pálesz tart, semmi vész.

– Ja. Addig jól elleszünk mi itt. Mint a befőtt a spájzban.

– Amikor meg elfogy, előbújunk. Majd azt mondjuk, a dolgunkat végeztük a bokorban.

2020. március, második díj

ÉV Alkotása 2020, szakmai különdíj

Szerző

Kapcsolódó írások