semmi

Vizek fölött lebegő
tűző Napot elnyelő
Hold-sugaras dallam
száll időtlen. Ajkam
sóit a nevetés szomja
hullámmá szobrozza.
S nem oldja lomha szó,
áramos érintés sóbálvány
pillanatait a létnek,
ha félek és félek és félek
minden csendtől mi a csönd
fekete hiánya, semmi,
amelynek kapuján általmenni
lehetetlen, míg visszaretten
a szerelmes a szerelemben,
s nem szül lányt a fiú,
asszonyt a férfi,
anyát az újszülött csecsemő
halálos kacagása.

0