Mi a különbség a sajtós táska és a sajtos táska között? Hát a túrás táska és a túrós táska között?
A sajtós táska és a túrás táska lehet akár tök egyforma is, de lehet döbbenetesen különböző is. A sajtos táska és a túrós táska rendszerint ugyanúgy néz ki, hasonlítanak egymásra, mint két tojás, az ízük, ami valójában a legbelső lényegük, azonban teljesen más. Aki nem hiszi, kóstolja meg mindkettőt. Majd meglátja. Illetve, majd érezni fogja. A különbséget. Ja, és ráadásul batyunak is hívhatják őket. Egyébként hívják is. No, sebaj.
Nem is erről akartam nektek értekezni. Akarom mondani, mesélni. Tudósítani. Pletykálni. Vagy, ha úgy tetszik, figyelmeztetni titeket a szörnyű, elképesztő veszélyre. Az idő lesújtó hatására szerettem volna panaszkodni. Tudjátok, az idő múlása engem nem csupán öregít, de ráadásul még feledékennyé is tesz. Bizony. Tudom, titeket is.
Többször előfordult már, hogy felkeltem ágyamról, szerettem volna valamit kivenni a szekrényemből, de mire odaértem és kinyitottam ajtaját, elfelejtettem, mit is akartam kivenni belőle, mire lett volna éppen nagy szükségem.
Elkezdtem gondolkodni azon, mit is akartam tulajdonképpen és addig-addig törtem a kobakomat, hogy már azt is elfelejtettem, hogy gondolkodom. Sőt, még azt is, hogy vagyok. Bizony. Nem gondolkodom, tehát nem is vagyok. Tudom, TI is így vagytok vele néha. Szerintem ezért fogy a magyar oly elképesztő, elszomorító gyorsasággal. Bizony.
Múltkorában dühítő dolog történt velem. Sehol sem találtam a személyi igazolványomat. Pedig feltétlenül szükségem volt a kis komisz műanyag lapocskára, mivel éppen a pénzes postást vártam. Márpedig a személyim a pénzes postás nélkül, vagy a pénzes postás a személyim nélkül fabatkát sem ér. Tűvé tettem gézengúz igazolványom kedvéért kis kunyhómat, ám sehol sem leltem. Teljesen kétségbe voltam esve. Totális félelem fojtogatott, alig kaptam levegőt. Csöngettek. Jaj, a pénzes postás megérkezett, kaptam a szívemhez. Valami keményet éreztem a tenyeremmel. Ott lapult az a kis hamis műanyag lapocska a szívem felett, az ingem zsebében. Oda bújt a mihaszna tréfacsináló. Fogalmam sincs, azóta se, mikor, hogyan!
Mit is akartam mondani… jaj, mit is?! Pedig borzasztóan fontos ám, amit mondani akartam! Bizony. Na, mit is akartam mondani…
Megvan! Heuréka, megvan! Nyissátok ki füleiteket. Jól figyeljetek rám!
Biztos helyről tudom. Szavahihető szellemektől tudom. Az elvetemülten elvtelen elvtársak elhatározták, bevezetik a divatos, dialektikus diktatúrát. Nemesen nemzetinek keresztelik, ettől divatos. És demokráciának hazudják, ettől dialektikus. És mi, tekintettel arra, hogy egyre feledékenyebbek vagyunk, elfeledjük, hogy hasonló dolog már számtalanszor előfordult a világtörténelemben. És éppen annyiszor meg is bukott, miután elképesztő károkat okozott. De mi képtelenek vagyunk tanulni a múlt hibáiból, mert iszonyúan feledékenyek vagyunk. Bizony. Úgy tűnik, senki sem kivétel. Vagy talán akadnak kivételes emberek, akik pontosan emlékeznek a történelem órákon tanultakra? Meg az egyéb olvasmányokból leszűrt igazságokra?
Istenem, de jó lenne!!! Édes istenem, de jó lenne.
Szóval, az elvetemülten elvtelen elvtársak divatos, dialektikus diktatúrát építenek. Sajnos. Bizony. Nagyon-nagyon akarnak még valami mást is. Valami egészen elképesztően gonosz dolgot, de, hogy mit is, azt sajnos elfelejtettem. Mert a folyton folydogáló, csordogáló idő kimosta fejemből. Persze az is lehet, nem az idő a tettes, hanem valaki egészen más. Ki tudhatja? Manapság!
Ja, van itt még valami…
Valami rettentően fontos… Mit is akartam…
2019. május, harmadik díj
