A második világháború nagy pusztítást okozott a fővárosban és a Dunát átszelő hidakban is, így a Margit-híd, a két összekötő vasúti híd, a Horthy Miklós híd, a Ferenc József híd, Lánchíd és Erzsébet híd is elpusztultak.
Fel volt adva a lecke a magyar népnek, az emberek épp, hogy ki mertek jönni a biztonságot jelentő légópincékből és megnézni, hogy kinek mi maradt meg a lakásából és persze a hozzátartozók, rokonok, ismerősök merre lehetnek? Szörnyű látvány volt Budapestet romokban látni, mindenfele kőhalmok, roncsok. Igen nehezen indult el újra az élet, az emberek éheztek, akinek volt valamije az cserélt élelmiszerre, vagy amire épp szüksége volt. Így indult újra a kereskedelem, de mivel a hidakat szétbombázták, újra kellett őket építeni.
Az első szükség hidat 1945-ben kezdték el építeni a Margit-híd mellett (ideiglenes cölöphíd), utána feljebb a folyón a Vörös Hadsereg fa cölöphidat épített, de azt a jégzajlás ’46-ban elvitte. Helyére a Manci nevű pontonhíd került, amelyet egészen az új Margit-híd átadásáig fenntartottak. A Fővám téri, a Boráros téri hidak roncsaira ideiglenes hidat, az Összekötő vasúti hídnál katonai szükséghidat, az Erzsébet- híd mellett pedig pontonhidat állítottak fel a közlekedés elősegítésére. A Kossuth-híd csak félig készült el, de azt is használták ’56-ig, majd 60-as években lebontották. 1949-ben adták át a Széchenyi Lánchidat a gyönyörű oroszlánjaival, szemet kápráztató szerkezetével. Ezután készült el az Árpád-híd és a Petőfi-híd.
A főváros körüli gyorsforgalom gondolata már 1942-ben felvetődött, de csak az 1970-es években vált időszerűvé a fővároson átvonuló nemzetközi forgalom méretei miatt. A legnagyobb terhet a Petőfi hídon és a hozzávezető utakon okozott a levegőszennyeződés, a nehéz teherautók zaja, rázkódása. Ezért az elkerülő út dunai áthidalás pontos helyét kijelölték és megkezdődött a Deák Ferenc híd építése az M0-ás déli Duna-hídja lett, a Megyeri híd pedig az északi.