Míg szívem újra múzsájának hódol,
sziget-sár emelkedik mély, zavaros tóból…
Múlt, jelen vagy jövő? Végül egyre megy;
saját időt élek s mindent elvetek.
Lét nélkül a költészet mit érne? Anyag!
s költészet nélkül a lét – nem formált agyag.
S kit megérintett a pokol hét ujja;
hite elveszik s nem jön vissza újra.
A csend szavát hallgatom égő szemekkel
s miként a valóság jön képzeletemhez:
Az Úr hatalmas, úgy hiszem védtelen,
pedig csupán gyarló lelkem végtelen.
S felnőtt gép-spirálomban is él a gyermek;
Test és Lélek Univerzuma a versnek.
