rab vers –
először is
állj vigyázzba
ne lengesd
szárnyaid s
csak lábról
lábra lépkedj –
ha alszol fel
ne ébredj
mert akkor
annyi meg
egy bambi
még a végén
megértenek
téged… engem
persze nem –
de ez így fair –
hisz én sem
értek meg mást…
hát ezért van a
kancsuka – az
állandó ostorozás –
tartalma is legyen
ne csak sok hervadó
szóvirág bár hiába –
mindig éget a láng
nincs nyugtom
mégis egyre csak
enyészek éget a tűz
nem érzem a hideget
s már teljesen üres
lettem belül mert
hogy egyre közelebb
a vég – nem lesz növény
se állat se ember…
se kiút innen – nem lesz
hova menekülni csak a
forró lég vagy az óceán –
mi eleve mérgeinkkel van
tele s rég nincs már se hó
se jég se növény és állat se –
s lassan de biztosan
levegő se lesz még
az óceánok is csak
hulladékkal lesznek
tele – életnek nem
marad semmi nyoma
sem már errefelé –
úgyhogy nyugodtan
csak reszkess… egyre
sivárabban sokoldalú
eme égitest… sikoltanék én
néha de csak mint ha náthás
csúf varjúból a károgás jön
elő vagy huhogok mint egy
bagoly – s nem jön senki
hogy távozz haza – csomagolj…
2019. augusztus, harmadik díj
