Úgy megyek, mint farkasok közé a bárány,
hófehér bundámon mégse csillan a vér,
jövök én bátor és néma rejtelemmel,
szelíd lelkemet védi az acélos vért.
Menekülök vadak elől az erdők mélyén,
és üldöznek engem már az emberek is,
nincs nyugtom, hogy lehajtsam árva fejemet,
csak remélem Istent áldó reggeleim.
Várok csendesen, akár éjben a hajnalt,
álmom ezer tüzes fénycsóva szövi át,
míg csillagok között a messzi tejúton
az elbújó szerelmem végre rád talál.
