– Most mondd meg… ekkora felhajtást csapni! Mindenki tisztában volt vele, hogy legyengült, szinte már haldokló emberről van szó.
– Na igen, erre behívott az „Úr” műszak után, fantasztikus. A helyi tévétől is kiküldték azt a törtető kis riportert, lassan bujkálni kényszerülök.
Két orvos, Kováts doktornő és Varga doktor a patológiáról, az emeletre tartottak, miközben beszélgettek. Szombaton hoztak be egy ötvenhároméves, láthatóan elhanyagolt, sovány és zavarodottan viselkedő férfit a közeli Aranykor Szeretetotthonból. Az éjszakás nővérek lemosdatták, levest erőltettek belé, a doktornő megmérte a testhőmérsékletét, lejegyezte az ágyvégi kartonra és onnantól Isten kezében volt. Másnap reggelre méginkább fokozódtak Kornél tünetei, erre áthelyezték az ún. fertőző részleg külön kórtermeinek egyikébe, ki tudja, mi okból.
Varga doktor ekkortájt költözött el otthonról, maga mögött hagyva nejét, négyéves kislányát és kisebb palotának megfelelő családi házát. Húzták-vonták a döntést, főleg a gyerek miatt, de menthetetlennek bizonyult a kapcsolatuk. A fő ok itt is, mint oly sok esetben, a féltékenység volt – nem ok nélkül. Ugyanis Kováts doktornő akkoriban kezdte meg rezidenskedését, amikor kollégájának problémái akadtak mind magánéletében, mind szakmai pályafutásában.
Eleinte csak flörtöltek, aztán egyre több időt töltöttek egymással, és be kellett vallaniuk, többről van szó sima szimpátiánál. Hamar megtörtént az összeköltözés, igaz, egyelőre bérelt házban, közel a kórházhoz, ahol ha lehetett, azonos műszakban látták el feladataikat. A magánpraxis alapköveit fektették le, mikor is megtörtént a haláleset.
A főigazgató főorvos mindkettőjükkel leült áttárgyalni az esetet, szigorúan külön-külön. Közölte velük, hogy bizony súlyos mulasztást vétettek, és a 21. században félrediagnosztizálni a vérmérgezést, több mint hiba: bűn. Az igaz, hogy a beteg hanyag életvitelt folytatott, és az otthonban sem igazán törték magukat állapota javításán, ellenben ez az intézmény azért XY nevét viseli, mert itt kiemelkedőek a pozitív eredmények. Szóval most majd jön „Mr. Oknyomozó” a rendőrségtől, úgyhogy muszáj lesz kényszerszabadságra küldenie őket. Mindenesetre keressék fel az ügyvédeiket, ha a későbbiekben „komolyabb” problémák adódnának.
Az orvospár kilépett a parkolóba, kocsiba szálltak, és rövid ideig csendben autóztak a városban. Egyszer csak a nő hangja töltötte be a teret.
– Most mi lesz? Meddig fog ez húzódni?
– Ezt én is szeretném tudni, drágám – felelt a férfi. – Először telefonálnunk kell Zolinak, egész jó kapcsolatai vannak a Kamarában, mindkettőnket képvisel, ha úgy van. Sokkal jön nekem, nélkülem aligha tartana ott, ahol.
– Te figyelj, jól tudom, hogy a betegnek nincsenek hozzátartozói? Csak Angliában valami féltestvére?
– Vele ne törődj, haza se jönne emiatt, nagyon régen találkoztak.
– Akkor jó. Megnehezítené a dolgokat.
Leparkoltak kedvenc éttermük mellett, helyet foglaltak előre foglalt asztaluknál, kézbevették az étlapot, és mintha regény lenne, belemélyedtek. A pincér melléjük lépett, vörösbort töltött poharaikba, majd felvette a rendelést. Varga doktor steaket kívánt.
– Jó lesz közepesen átsütve, kérem.
– Nekem is tökéletes a steak, viszont teljesen átsütve, semmiképpen se véresen.
– Legyen szíves, ügyeljenek erre, semmiképpen se véresen! – hangsúlyozta ki a férfi.
A főúr bólintott.
– Meglesz, uram – és hátat fordítva hallhatta a két kristálypohár diszkrét összekoccanását.
2019. október, második díj