Hitvesemnek
Oda van már tavaszom nyaram őszöm
hetvenkét évem koptatja telem
futnék immár széllel jönnék viharral
csak ne fájna úgy lassú elmúlásom
mindig fényre vágytam színes napokra
magas csúcsokra hóval fedett ormokra
ahonnan letekintve láthattam volna szép ifjúságom
de eltakarták éveim fekete fellegek
fürödtem hamis rózsaszín ködökben
írtam életem zuhogó esőben hulló fehér hóban
napsütötte rétekre vágytam de csak poros utakra tévedtem
futnék immár széllel jönnék viharral
lecsendesítenének karjaid ölelő szerelmed
mert csak mindig benned éreztem jól magam a szemeidben
szád féltő mosolyában homlokod egyre sokasodó redőiben
futnék immár széllel jönnék viharral
ha tudnám csak rám vársz a fénylő zuhatagban
