668. szám Széppróza

Elmúlt a karácsony

Szerző:

Napok óta zuhogott az eső. Ez a tél is olyan volt, mint már évek óta mindegyik: fekete karácsonnyal, a hó minden jele nélkül. A fehér hótakaróra főleg gyerekkorából emlékezett, amikor még szánkóval jártak. Kis faluban nőtt fel, ahol mindenki ismerte egymást, anyját megbecsülték, amiért fiatal özvegyként egyedül nevelte őket a bátyjával.

A férje a mezőgazdaságban dolgozott, sok volt a munka. Egyszer este még beugrott a kiskocsmába egy fröccsért, utána ment vissza a traktorhoz, hogy ellenőrizze, hogy minden rendben van-e. A hidraulikus emelővel volt gond, ott lelte halálát alatta a férfi. Mikor az özvegy meghallotta, hogy mi történt, majdnem elvesztette az eszét. A fiai még óvodások voltak, egy jó ideig a nagymama vette át a nevelésüket. Aztán anyjuk szigorú keze alá kerültek vissza. A bátyját imádta az anyja, ő olyan volt, mint az elhunyt apja. Kis Józsi okos volt, egészséges, és mindenben anyja kedvét kereste. Csak ő, a kis Lacika lett árva anyja féltő szeretete nélkül. Betegen született, párnaposan már megkeresztelték, hogy nem is marad meg. De mégis úgy döntött, hogy élni fog, ez a makacssága egész életében végigkísérte.

Kicsi gyerekkorában volt több rosszulléte, amikor konkrétan haldoklott, a klinikai halál állapotából tért vissza minden maradandó sérülés nélkül. Menni se tudott 3 éves koráig, csak üldögélt a szobában vagy az udvaron. Aztán a kerítés mellett felkapaszkodva lassan menni kezdett, anyja meg sem dicsérte érte.

Lázadó tini lett belőle, más iskolát választott, mint amit előírtak neki, de az anyja nem adta be oda a jelentkezési lapot. Végül sikerült egy főiskolai ösztöndíjjal a Szovjetunióba kerülnie, akkor tagadta ki az anyja. Nem volt a kevés állami díjon túl semmi pénze, dolgozott az iskola mellett ahol tudott, és meghúzta jól a nadrágszíjat, nem költött semmire, ennivalóra, fűtésre sem. Csak az álmaira gondolt, amik várják.

Végül elérkezett a nap, mikor diplomával a kezében megkapta első munkahelyét, hajóra szállt mint elektrikus. Akkor érezte végre, hogy hazaért. Járta a világot, Dél-Amerikától Távol-Keletig, boldog volt. Így telt el 10 év. A szíve mélyén volt csak hiány, hogy családja legyen, feleség, gyerekek.
Egy baleset miatt kórházba került itthon, egy fiatal ápolónőn nagyon megakadt a szeme. Pár hónap múlva elvitte az anyjának bemutatni, aki megint csak kezdte volna a kifogásait felhozni az újabb barátnővel szemben, de Laci kijelentette, hogy vagy elfogadja a menyasszonyát, vagy nem lesz unokája.

Mikor a templomban megcsókolta az újdonsült feleségét, akkor tudta, hogy most a sorsát választotta ki magának. Otthagyta a hajózást, elhagyta a tengert. Beköltöztek egy kis házba a hegyen, oda érkeztek évek során a gyerekek egymás után. Boldogok voltak, bár nem volt sok
minden vagyonuk. Kecskét tartottak, eladták a sajtot. Volt pónijuk is, a gyerekek mindennap lovagoltak rajta, mikor hazajöttek az iskolából.

A felesége egyre zárkózottabb lett, nem is akart már egy szobában aludni vele. A gyerekek miatt nem voltak viták, csak egy nap csendesen elköltöztek. Mikor Laci hazaért, a holmijaik eltűntek, nem voltak sehol. Más városba mentek. Elváltak, a férfi csak láthatást kapott, először kéthetente, és fizette a gyerektartást, minél többet, hogy a gyerekeknek jobb legyen. Éjjel-nappal dolgozott, míg egy hajnalban elájult a volán mögött. Az autó egy fának ütközött, neki eltörött a nyakcsigolyája. Napokig volt az intenzíven, de csodával határos módon felépült minden maradandó sérülés nélkül.

Utána már többet nem vihette autóval sem a gyerekeket, a gyámhatóság így határozott, és csak háromhetente láthatta azontúl őket. Busszal mentek a plázához rossz időben, ott ebédeltek meg és játszottak, amíg haza nem kellett vinni őket. Nagyon szomorú volt minden láthatás után, élni sem volt kedve már évek óta.

Egyedül lakott a kis házban a hegyen, nem volt már senki vele. A cserépkályhába azóta be sem gyújtott, amióta a gyerekek nem laktak ott. Télen takarókba bugyolálva próbálta elviselni a pár fokot a házban. Fel sem kelt szinte, a konyhában sem járt azóta, hogy az asszony nem volt ott, nem főzött magának. A gyerekszoba is ugyanúgy volt, minden itt hagyott játék és holmi ott várta vissza azokat, akik elmentek onnan.

Elmúlt a karácsony, a gyerekek nélkül nem is volt már értelme. Feküdt a hideg házban, csak figyelte, hogy nappal van-e vagy éjjel. Az egy megmaradt kecskét olykor ellátta, megfejte, a pékség a hegy lábánál odaadta neki mindig a megmaradt száraz péksüteményeket. Élt még, csak abból érezte, ha fázott. Arra gondolt, hogy várja vissza a tenger, az “Öreg”, ahogy ő nevezte. Egy nap végül elindul…

2019. december, második díj

Kapcsolódó írások