654. szám Sztárinterjú

Pethő N. Gábor

Szerző:

A Batthyány térre beszéltünk meg találkozót a Vásárcsarnok elé Pethő N. Gáborral, hogy költészetéről, a verseiről és róla beszélgessünk. Korábban érkeztem, és amíg vártam, volt időm gondolkodni arról, amit korábban Gáborról olvastam: „legszívesebben a XIX. században élnék”. Bár a csarnok a XX. század második évében nyitotta meg kapuit, mégis az volt az érzésem, jó helyszíne lesz egy jó beszélgetésnek. Nem sejtettem rosszul.

„Legszívesebben a XIX. században élnék”

Interjú Pethő N. Gáborral

Fedél Nélkül 2019. augusztus 08. 654. szám

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Fedél Nélküllel?

2005-ben. Egy italboltban voltam pultos Óbudán. Akkoriban éjjelente rendszeresen bejárt hozzám Nikodém Miklós, művésznevén Mélosz, híres Fedél Nélkül szerző (sajnos nem tudom, most mi van vele). Ő kérdezte, hogy nincs-e kedvem a verseimet beküldeni. Hogyne – vágtam rá egyből. Nagyon jól esett, hogy érdemesnek tart erre. Szóval kezdetben még Ő vitte be a kézzel írott verseimet. Ha jól emlékszem, 2006 januárjában már elismerő oklevelet kaptam a Fedél Nélkültől és Boros Györgyi, az akkori koordinátor is nagyon sok mindenben támogatott és segített. A publikálás lehetősége nekem óriási dolog volt. Ezt megelőzően „csak” az Ifjúsági Magazinban, a Cimborában jelentem meg 1314 éves korom környékén. Akkoriban még nem a mostani formájában létezett az utcalap, de nagyon boldog voltam, hogy megjelenhettem benne.

Mióta írsz?

Kora tinédzserkorom óta. ’93-ban írtam az első versemet, 12-13 évesen, ami a mai napig megvan kéziratban. Kis hülye szerelmes vers, de valószínűleg ebben az életkorban mindenki ír, vagy legalább is próbálkozik valami hasonlóval.

Mit jelentenek neked a versek? Miért maradt meg ilyen hosszan ez a szenvedély?

Valakinél megmarad a versírás, valakinél nem. Belőlem kitört. Ki kellett, hogy törjön, és a mai napig ki kell, hogy törjön. Számomra a vers, az írás önkifejezési forma. Nagyon korán egyedül maradtam és nem volt más támaszom, csak a könyvek, az irodalom. Remélem, hogy nem hangzik nagyképűen, mert egyáltalán nem tartom magam annak, de arra gondoltam, hogyha nem találok olyan prózát vagy verset, ami igazán megforgat és földhöz csap, emocionálisan megragad, akkor majd megpróbálok magam olyat írni. Ezért először a fióknak gyártottam a verseket, történeteket. Hogyha nincs Miklós, talán elhal ez a „szenvedély”.

Egyébként milyen gyakran írsz?

Nem vagyok olyan szerző, akinek napi rutinja van: tehát leül reggel az íróasztalhoz és délután négyig ír, eszik, alszik felkel, újra ír. Van, amikor hetekig nem írok semmit, sőt, van olyan, amikor hónapokig elmaradok az írással. Viszont olyan is előfordul, hogy egy nap megírok két verset és egy héten három prózát. Főleg attól függ, hogy milyen benyomások, ingerek érnek. Ma például írtam egy verset teljesen spontán. A napi impulzusokon kívül nagyon motiválnak a kedvenc szerzőim is.

Ha már kedvenc szerzők, kiket szeretsz?

Úgy illendő, hogy magyarokkal kezdjem. Az első és a legnagyobb kedvencem már gyerekkorom óta József Attila. A teljesség igénye nélkül nagyon szeretem Radnóti Miklóst, Ady Endrét, Kosztolányi Dezsőt, Babits Mihályt, Tóth Árpádot, és sorolhatnám. Mind XX. századi, a XIX.-ből nem is nagyon tudnék említeni. Ezért most biztos pálcát törnek felettem, de a XX. század érintett meg, annak is az első fele. A külföldiek közül főleg az angliai és az amerikai írókat szeretem: Sylvia Plath, Charles Bukowski, Dylan Thomas, Hemingway, Steinbeck, O’Neill, E. E. Cummings, s kortársaik. Még Jim Morrisont is inkább tartom költőnek, mint rocksztárnak.

Nagyon érdekes, hogy azt mondod, inkább a XX. század irodalma áll hozzád közel, mert mintha valahol az olvastam volna, hogyha lehetne választani, akkor te inkább a XIX. században élnél.  Ez igaz?

Igen. Valójában ez nem ellentmondás. Konfliktusmentesebb volt a XIX. század, nyugisabb és kiegyensúlyozottabb kor. Tudod, én egy konfliktuskerülő ember vagyok, amit lehet gyávaságnak is mondani, de ez nem nagyon izgat. Inkább legyen konfliktuskerülő az ember, mint agresszív. Irodalmi szempontból már más a helyzet. Ha elkezdenék például Csokonai stílusában írni, gondolom, a kutyát nem érdekelné, pedig ebben a stílusban kezdtem az írói pályámat.  Ez a tinédzser lányoknak bejött ugyan, de a nagyközönségnek semmit nem mondott… Később egyre jobban elkezdett bejönni a modern, elvont szövegvilág, ahogy megbolondítja, megcsavarja az olvasót, az zseniális. Szerintem a mai embereknek mai nyelven kell írni. Hiába szeretnék a XIX. században élni, a XX.-ban/XXI.-ben élek. Akkor azoknak az embereknek írtam volna, most a mostani embereknek írok. Ettől függetlenül Emily Dickinson, Hawthorne, Lowell munkássága is átsegített nehéz időkön.

Az interjú végére még két kérdésem maradt. Az egyik a témáidra vonatkozik. Általában milyen témákról szeretsz írni?

Mindenről írok: élet, halál, szerelem, viszály, a létezés értelme, filozófiai kérdések, legyenek akár mélyek vagy sekélyesek. Gyakorlatilag minden inspirál, ami szembe jön velem az utcán. Szerintem minden magát írónak, költőnek való ember nyitott szemmel kell, hogy járjon, mert ki tudja, hogy mikor miből lesz sztori. Ebből gazdálkodunk. De persze van, hogy néha az álmaimat írom le, néha nagyon szürreálisakat szoktam álmodni, ez is lehet jó alapanyag.

A másik, hogy a Fedél Nélkül utcalapon kívül olvashatunk tőled máshol is? Ha igen, hol?

Az első kötetem Fekete András gondozásában jelent meg a Barrus Kiadónál. Nem tudom, hogy kapható-e még, de koráb ban az Írók Bolt já ban volt meg vá sárolható. A cí me: Drága, el me neteledkor (kap ható az Írók Boltjában és a Lib ri  nél). Ezen kí vül még kettő kötetem jelent meg, mindkettő az Underground Kiadó gondozásában. Ha neten valaki beüti a nevemet a keresőbe, akkor meg lehet találni őket. Az egyik címe Májusi fagy a másiké Zuhanórepülés. Ezen kívül négy antológiában jelentek meg az írásaim, amely legtöbbje Fedél Nélkül kiadvány.  Ezekről a Fedél Nélkül szerkesztőségében tudnak bővebb információhoz jutni az érdeklődők.

Sági Ferenc

fotó: Csanádi Gábor

 

Kapcsolódó írások