Sziasztok Emberek! Erzsébet Fenevadova vagyok, nyolcéves szingli macskanő. Én is szerelemre születtem, ám Gergely egy nyári napon ivartalanított, így nem tudtam beteljesíteni a női princípiumomat. Mivel nem tudok kiscicákat szülni, úgy döntöttem, én leszek Magyarország leghíresebb macskája. A befolyásomat arra használom, hogy mosolyt csaljak a kétlábúak arcára, és hogy jobbá tegyem ezt a világot.
Élet, szabadság, tonhal
Interjú Erzsivel és Homonnay Gergellyel
Fedél Nélkül 2019. szeptember 05. 656. szám
Erzsi és Gergely – két test egy lélek. Hogyan alakította a kapcsolatukat, hogyan sikerült ennyire megismernie Erzsit, hogy már képes macskaszemmel látni a világot?
Úgy voltam vele, hogy ő egy alig domesztikált ragadozó, én meg egy ember vagyok, aki alkalmazkodni fog ebben a kapcsolatban, az nem ő lesz, hanem én. Falun nőttem fel, apám állatorvos volt, macskák is mindig éltek velünk, de csak ritkán jöttek be a lakásba, és valójában nem ismertem a macska természetét. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjak, meg kellett őt ismernem. Olvasnom, tanulnom kellett. Megtudtam például, hogy a pislogás bizalmat fejez ki. Macskanyelven ha rám néz, és egy hosszút pislog, ezzel azt mondja el, hogy „szeretlek”. Megfigyeltem, hogy más hangot ad, ha mondjuk elfelejtettem kitakarítani az almot vagy nem adtam friss vizet, esetleg nem tálaltam időben a kaját. Ha együtt élsz valakivel, figyelsz rá, megismered, egy idő után elkezded az ő igényeit a sajátod elé helyezni. Nemrég posztoltam Erzsi oldalára egy videót, amiben az állatok érzelmeiről van szó. Egy oroszlán elkeveredett a falkától, de pár nap múlva egymásra találtak. Láttam, hogy mennyire örült a többi oroszlán a megkerült társuknak. Ugyanazokkal a mozdulatokkal galoppoztak egymás felé, ahogy – amikor hazaérek – Erzsikém galoppozik nap mint nap az előszobában. Ettől nekem mindig jó kedvem lesz – neki nem, mert általában felkapom, és azt nem mindig szereti. A harmonikus kapcsolathoz tisztában kell lenni azzal, hogy a macska bizalmát ki kell érdemelni. Ha megszólítom, Erzsi nem fog odarohanni farkcsóválva, mint egy kutya, a fejét sem fogja felém fordítani, de ha a fülét megmozdítja, már boldog vagyok, mert tudom, hogy megértette, hogy most hozzá szólok. Vette az adást, köszöni, hogy vagyok, de hagyjam békén, ezer dolga van azontúl, hogy velem foglalkozzon. A macska szabad lélek, nem úgy mint a kutyák. Ők rabszolgák.
És az ember?
Csak magamról tudok beszélni. Nem mondanám, hogy rabszolga voltam valaha, de sokáig csináltam olyat, ami nem teljesen én vagyok. Újságíróként dolgoztam Magyarország második legnagyobb médiacégénél, jó fizetéssel, alig kellett bejárni, de voltak főnökeim, akik megmondták, mit hogyan kell csinálni. Valószínűleg elégedettek is voltak velem, de nem mindig szerettem azt a munkát, amit el kellett végezni. Éreztem, hogy léteznek olyan dolgok, amit szívesebben, jobban és nagyobb szenvedélylyel tudnék csinálni. Hála istennek abban a helyzetben voltam, hogy megtehettem, hogy felmondjak. Ha lennének gyerekeim, családom, akkor nem dönthettem volna így. Még ennek a cégnek az alkalmazásában Gryllus Dorkával csináltam az utolsó interjúmat, aki szintén szabadúszó, és épp a hajléktalanságról beszélgettünk. Gryllus Dorka mondta azt, hogy aki három hónapig az utcán él, és megtapasztalja a szabadság ízét, azt már nehéz visszaintegrálni a társadalomba. A szabadság tényleg nagyon jó és édes, de meg kellett tanulni élni vele, ami nem volt könnyű, mert ha nincsenek korlátok, a napi rutin, akkor nagyon el lehet szállni, de úgy érzem, végül sikerült.
Az első könyvében (Puszi, Erzsi!) Gergely mindig próbálja megváltoztatni Erzsit, ami persze nem sikerül, és míg az ember ezt megérti, a macska szenved.
A könyv nem dokumentumregény, hanem fikció, szórakoztatásra készült. Igaz történetek ugyan, de nem mindegyik velünk esett meg. Az ágyra hugyozgatós történet például egy az egyben velünk történt. Erzsi felugrott a hatalmas ágyra, a Londonban vásárolt ágytakaróra helyezkedett, kicsit felemelte a seggét, és a szemembe nézve kicsit lepisilte az ágytakarót. Amikor ezt végignéztem, azt hittem, megfojtom! Persze nem tettem meg, de a sokadik alkalommal, hazafelé menet, már tikkelt a szemem az idegességtől. Macskapszichológus segítségével tudtuk csak megoldani a problémát. Amikor a kiadó megkeresett minket, Erzsi már nagyon nagy sztár volt az interneten. Állandóan szerepelt a médiában, rendszeresen meghívták például a TV2be, ma már persze, ki van tiltva onnan.
Hatalmas nyomás alatt készült a könyv, szerettem volna, ha tényleg nagyot robban. Így is lett, tíz hónapig vezette a sikerlistákat. Egy hét múlva már utánnyomásról kellett dönteni, olyan sebesen fogyott. A második könyv szerintem sokkal jobb lett. Tudatosabban építettem fel a karaktereket, több az emberi sztori, a macska jobbára csak narrál. Nem lett akkora sikere, mint az első könyvnek, de így is felülmúlta a kiadó várakozását. Vicces ez a könyv is, lehet nevetni, de a rákom történetét is beleírtam. Két éve ugyanis rákot diagnosztizáltak nálam, pár nappal az első könyvem megjelenése után. Néhány ismerősöm mondta, hogy erről nem illik írni, a rák tabutéma. Szerintem nem lenne szabad annak lennie. Az onkológián nap mint nap sorban álló, várakozó betegeknek ez nem az, hanem kőkeményen élethalál kérdése. Didaktikai okokból tettem bele ezt a fejezetet a könyvbe, hogy az emberek tanuljanak belőle. A ráknak nagyon rossz a PRja. Igen, sokan meghalnak, de sokan meg is gyógyulnak. A rákbetegség nem egyenlő a halálos ítélettel. Pontosan követni kell az orvos utasítását, mert létezik protokoll, ami a gyógyuláshoz vezet.
A mai magyarországi egészségügyi körülmények között is meg lehet gyógyulni?
Szerencse kell hozzá, összeköttetés, vagy rengeteg pénz. A diagnózis meg sem lepett. Tudtam. Figyelem a testem, nem diagnosztizálom magam, de ha elváltozást észlelek, orvoshoz megyek. Tudtam azt is, hogy nagyon az elején vagyunk. Egy utazásnak tekintettem, az fel sem merült bennem, hogy meghalhatok. Ismerősök segítettek. Már egyeztetett időpontom volt az orvossal, mire a Mária utcai szájsebészetről a Széna térre értem a négyeshatossal. Nem is mondhattam volna nemet, a barátaim nem fogadtak el semmi kifogást.
Erzsi hatalmas sztár lett, véleményvezér, aki mindig megszólal társadalmi kérdésekben, sőt politizál.
Erzsi mindig is politizált. Olyan családban nőttem fel, ahol mindenki politizált. A vacsoraasztalnál anyám és apám politikáról beszélgettek. A lakásunk a rendszerváltás idején nagyon pezsgő kis hely volt. Jöttek a szüleim barátai, ÉS-t olvastak és az akkori Magyar Nemzetet. Akkor a sorok között lehetett olvasni. Egyértelmű volt, hogy Erzsi politizálni fog, mert én is azt teszem és mi egy család vagyunk. Azt vettem észre, hogy ha én írok valamit a Facebookon, kapok rá öt lájkot, ha ugyanazt kiírja Erzsi, ötszáz lájkot kap és háromszázan hozzászólnak. És, mert én egy szociálisan érzékeny libsi vagyok, nemcsak politikáról van szó, hanem például a hajléktalanok kriminalizálásáról, az oktatásról, az emberi jogokról. Nem azt akarom, hogy Erzsi összes követője ugyanarra a pártra szavazzon, mint én, de kezdjünk el gondolkozni azokról a problémákról, amik nap mint nap szembe jönnek velünk, kezdjünk el beszélni, mert akkor talán megoldhatjuk a problémákat, de ha csendben maradunk és hagyjuk, hogy a fejünk fölött döntsenek mindenben, akkor semmi nem különböztet meg bennünket, ahogy Erzsikém szokta mondani, azoktól a gyapjas állatoktól, akikkel a vidéki kollégák találkoznak az akolban.
Erzsi hatékonysága közismert, hiszen többször is igen rövid idő alatt több millió forintot tudott összegyűjteni rászorulók számára.
Erzsi születésnapja – ami piros betűs ünnep lesz a reményei szerint egyszer – közeledtével indítottunk egy kampányt az orángutánok megmentésére. A pálmaolaj termelése az orángutánok élőhelyét, így az életüket veszélyezteti. Lelkiismeret furdalás gyötör, mert akaratlanul reklámoztam a Nutellát az első könyvemben. Két éve rá sem tudok nézni, mert mindig az életükért küzdő orángutánok jutnak róla eszembe, akiknek a génállománya 97 %ban megegyezik az emberével, a hüvelykujjuk és a nagylábujjuk is ugyanolyan. Számtalan hasonlóságunk ellenére kiirtjuk ezt a fajt kapzsiságból, mert a pálmaolajnak tonnánként mondjuk, harminc dollárral alacsonyabb az ára a napraforgóolajénál. Szeretnénk összegyűjteni néhány millió forintot az orángutánokat védelmező civilek számára. Nagyon reménykedem, hogy sikerül. Erzsi születésnapjára, nagyon kedves emberektől, kilószámra érkezik műanyag egér, meg tonhal, ezért a posztokban arra kérem a követőinket, hogy ezek helyett az apró ajándékok helyett inkább az orángutánok megmentésére indított kampányunkat támogassák. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy mi emberek, fejezzük be a harácsolást, a bolygó kifosztását, és adjunk inkább, mert a jelenlegi életmódunk nem fenntartható, el fogunk pusztulni. Ami még gyötrőbb, hogy az állatokat, fajok ezreit visszük magunkkal a pusztulásba.
Mit tervez a jövőre?
Most a negyedik Erzsi könyvet írom. Nem biztos, de talán ez lesz az utolsó, kicsit elegem van abból, hogy mindenki a könyvbeli Gergellyel azonosít. Én egyáltalán nem vagyok olyan lúzer. Komolyra fordítva, lehet, hogy Erzsiből rajzfilm lesz, és akkor végre Erzsikém világsztár lesz. Hatással szeretnék lenni, ehhez keresem az eszközöket. Erzsikém szokta mondogatni, hogy mi, emberek azért kaptunk észt és értelmet az Örökkévalótól, hogy jobbá tegyük a Földet. A rákom óta engem nem különösebben foglalkoztat a pénz. Amikor az ember rádöbben, hogy milyen apró kis porszem, és hogy mennyire törékeny az élet, az megváltoztatja. Én jobbá szeretném tenni a világot, és jelenleg ehhez a macska egy eszköz, amit ne becsüljünk le. Erzsikém rengeteg mindenre képes. Például öt évvel ezelőtt ott lehettem a madridi Prideon. Három millióan voltak kint. Láttam a kereszténydemokraták hatalmas kamionját, a sírás kerülgetett, amikor a mi politikusainkra gondoltam. Azután egy kicsi kamionra lettem figyelmes, amit játékvonattá alakítottak át, és gyerekek utaztak rajta. Szóba elegyedtem az óvónővel, aki elmondta, hogy ezek a gyerekek egynemű párok gyerekei, akiket béranya szült. Ekkor elszaladt mellettünk egy kétméteres nőimitátor. Elképedve kérdeztem az óvónőt, hogy itt a gyerekek ezt végignézik? A nő, rajtam, a keleteurópain csodálkozott. És akkor mi van? – kérdezte. – A gyerekek látják, hogy a világ sokszínű. A szállodából nyomban posztoltam Erzsi nevében, hogy megváltoztassuk a világot. Azóta mi is megyünk a Pridera. Az első évben alig voltunk húszan és kordonok mögött, mert a nácik támadták a felvonulókat. Két éve már százhúszan mentünk, olyanok is, akik úgy tartják, hogy még meleg ismerősük sincs. Az egyik Pride után egy leszbikus pár egyik tagja írt levelet. Leírta, hogy gyerekeket, kutyákat neveltek fel együtt, szerelemben, de egymás kezét az utcán soha nem fogták meg. Magyarországon aki nem hetero, nem foghatja meg a szerelme kezét az utcán. Ez aljas a társadalomtól, mert senkinek nincs joga boldogtalanságra ítélni másokat. Harcolni fogok az emberi jogokért, a romákért, a hajléktalanokért, a nőkért, a melegekért, vagy akár az őserdőért, de a szabad iskoláért is. Mert a szabadság a tonhalnál is fontosabb. Nem várom el, hogy is várhatnám, hogy mindenki úgy gondolkodjon mindenről, mint én, de beszélgessünk! Ha beszélgetünk és lebontjuk a prekoncepcióinkat, kiderülhet, hogy sokkal több köt össze bennünket, mint ami elválaszt.
Puszi, Piroska!
Fridrich Piroska
fotó: Vizslafotózás
