Nem azért ez a címe ennek az írásnak, mert a szerzőnek nem jutott eszébe valami frappáns ötlet. Egy színházi előadás kapcsán beszélgettünk Boross Martin rendezővel. Az előadás a Cím nélkül/hajlék-kaland-játék néven fut, a hajléktalan létről nyújt információkat a művészet eszközeivel, interaktív módon, vagyis a közönséget is bevonják a cselekménybe. A cím egyébként arra is utal, hogy sok hajléktalan rendelkezik úgynevezett területi lakcímkártyával, az enyémen például ez áll: Budapest 08, lakcím nélküli. Boross Martin 1988-ban született, a Színház és Filmművészeti Egyetem színházi dramaturg szakán végzett színházi szakon, Junior Prima-díjas. Már tanulmányai alatt elkezdett dolgozni az Artus társulattal. Ott nem történetmesélő színházat csináltak, inkább a zene, a mozgások, a vizualitás került előtérbe. Tanulmányai végén megalapítja saját társulatát, STEREO Akt néven, amely az idén lesz öt éves. Fontos számukra a társadalmi ügyekben való részvétel, arra való rákérdezés, mennyire vagyunk szereplői a saját életünknek. Ezért is van sok olyan kezdeményezés a STEREO Akt életében, ami kifejezetten a demokrácia állapotára kérdez rá.
Fedél Nélkül 2018. április 19. 620. szám
Cím Nélkül
Boross Martinnal beszélgettünk
Beszéljünk a Cím nélkülről.
A Cím nélkül esetében nem az történik, hogy elkezdődik egy hagyományos, frontális előadás a klasszikus nézők – szereplők felállásban. Vagyis nem kiszólunk, kifordulunk, hanem eleve egy társasjátékba vonjuk be a nézőket, akiktől egy egészen más hozzáállást igényel ez, mint a megszokott színházi élmény, annak ellenére, hogy Magyarországon általános az interaktív színházzal szembeni ellenállás. Négy szereplője van ennek a színházi társasjátéknak, két színész és két civil. A Zsófi nevű karaktert Kőszegi Mária, Ferencet Szabó Zola alakítja, Józsefet Balog Gyula, aki civil és igazi hajléktalan, illetve van egy játékvezető, Szenográdi Réka, ő szociális munkás a Menhely Alapítványnál, a Fedél Nélkül utcalap koordinátora. Utóbbiakkal az Első Kézből a Hajléktalanságról nevű érzékenyítő program kapcsán ismerkedtünk meg. Ez elsősorban középiskolásoknak szól, van benne egy játék, ahol a tanulók alakítják a kezdő hajléktalanokat, ők a társadalom többi tagját, akikkel találkozhatnak, például rendőrt, járókelőt, szociális munkást, satöbbi. Ekkor figyeltünk fel rájuk és felkértük őket az előadásban való részvételre. Visszatérve a Cím Nélkülre, a játékban az a cél, hogy a hajléktalanok össze tudjanak gyűjteni százezer forintot lakásfenntartási támogatásra. Kiderül, hiába vagyunk okosak, az élethez szerencse is kell. Különféle helyzetek alakulnak ki, hagyjuk-e, hogy prostituáljanak minket, vagy áldozatul essünk-e a lakásmaffiának? A döntési helyzetekben a színész a nézők instrukciói szerint folytatja a történetet, hiszen sokszor kinyitjuk a jelenetet feléjük. Élvezik, hogy befolyással vannak a történetre. Járunk középiskolákba is az előadással, de havonta egyszer előadjuk a Jurányi Házban is.
Másképpen reagálnak a fiatalok, mint a felnőtt korosztály?
Nem generációs különbségek vannak, inkább az a kérdés, mennyiben vannak berögződések, mennyire felkészültek, nyitottak, a nézők egy interaktív előadásra. Fontos az is, mennyi információjuk van a hajléktalanságról, milyen tapasztalatokkal rendelkeznek, egyáltalán, mennyire nyitottak szociális kérdésekre. Azért a fiatalok nehezebben tudják beleélni magukat a hajléktalanok helyzetébe.
Talán kevesebb a személyes tapasztalatuk.
Azért a legtöbb felső középosztálybelinek sincs mindig élménye ezzel kapcsolatban, de talán más, ha már megtapasztalt a környezetében egy egzisztenciális csődöt, ha tudja, mennyire ki van szolgáltatva az ember az anyagiaknak. Mondjuk, olyan helyzetben van, hogy lakást kell bérelnie, és bizony ezen a területen is drasztikusan emelkedtek az árak az utóbbi években. Egyébként az előadás a Mentőcsónak Egység, a STEREO Akt, a BMSZKI, és a Menhely Alapítvány közös vállalkozása. Szerző Fábián Gábor és a stáb.
Öt éves a társulatod. Hogyan telt el ez az idő?
Ez nagyon izgalmas volt. Sok tervvel, együttműködési szándékkal indultunk. Az elmúlt öt évben tizenkét bemutatót tartottunk, egy csomó nemzetközi kooperáció is létrejött, díjakat is nyertünk. Következetesen valljuk azt, hogy a jelenből a jelennek alkotunk, ügyek mellett dolgozunk. Mindig az adott előadás igényei szerint vonunk be alkotótársakat, de azért az évek során kialakult egy állandó mag. Vannak visszatérő együttműködések és befogadó helyeink, mint például Jurányi Ház, a Trafó, a MUSzínház, ami viszonylagos biztonságot jelent. De azért a mai Magyarországon nem egy életbiztosítás fiatal színházcsinálónak, kortárs színházcsinálónak, független színházcsinálónak lenni. Ennek a háromnak a kombinációja elég veszélyes.
Miből tarjátok fenn magatokat?
Nagyon sokféle helyről, sok kicsiből áll össze a költségvetésünk. Ennek egy része állami támogatás, minden évben megállapít egy keretösszeget az EMMI és az NKA, ezenkívül az egyes előadások létrehozására, továbbjátszására is pályázunk. Az előadások forgalmazásából is vannak bevételeink, ha eladjuk őket külföldi fesztiválra, vidéki vendégjátékra. Támogatott már minket a Norvég Alap, vagy a Cím nélkülben a Hajléktalanokért Közalapítvány is benne van. Előfordul egyéni mecenatúra is, például az idén volt olyan szerencsénk, hogy egy vállalkozó megkeresett minket azzal, hogy szívesen támogatná a munkánkat, és természetesen a jegybevételek.
Hogyan ünneplitek ötéves fennállásotokat?
Májusban kerül erre sor, hét különböző produkciónk látható majd egy fedél alatt az ötéves STEREO Akt fesztiválon, ennek bázisa a Jurányi Ház lesz, installációkkal.
Kíváncsian várjuk, és további sok sikert kívánok!
Akó Tícián
fotó: Román Péter
Az előadásról bővebben itt olvashat.
