„Szakállas, büdös és piás”
(avagy hogy látják a hajléktalan embereket a többiek)
Minap egy iskolában voltam másodmagammal előadást tartani a hajléktalanságról. Nagy élmény volt, bár a lejutás nem volt egyszerű, mert a vonatindulás előtt pár perccel derült ki, hogy egyikünknek nincs jegye. Futás az automatához, persze 50% – os jegy helyett teljes árút vettünk, na mindegy, irány a vonat, de közben én sem találtam a jegyemet. Végre meglett s háromfős csapatunk elindult.
Míg vonatoztunk a szociális munkás azon aggódott, hogy húsz perc túl sok, nem tud annyit beszélni… Dunakeszi hipp-hopp leszállás, jó 30 pec gyaloglás után meg is érkeztünk az iskolához. Lejöttek értünk, s nemsokára bekerültünk az osztályterembe. Nyolcadikos tanulók, néhány tanár és az igazgató hölgy. Először Fecsi, a szociális munkás beszélt a hajléktalanságról, egy kérdéssel nyitott:
A közvélekedés szerint hogy néz ki egy hajléktalan ember? – Néma csönd volt, így ő maga válaszolt:
férfi, szakállas, büdös és piás.
A tanulók jót derültek, s itt-ott helyeseltek. Hipp-hopp, 24 percet beszélt a szociális munkásunk. A tanulók meglepő módon nagyon figyeltek. Majd én jöttem, elmeséltem az élettörténetemet, mi a munkám a szerkesztőségben, mit jelent kiemelt terjesztőnek lenni, s beszéltem az Év Terjesztője címről. Nagyon jó volt látni, figyelnek rám, érdekli őket a téma. Kértük, nyugodtan kérdezzenek, de ekkor még nem mertek. Jött egy kis szünet, azután az egyik tanuló megkérdezte, miért van az, hogy a hajléktalanok annyit isznak. Erre a kérdésre a szociális munkásunk akart válaszolni:
Statisztikai felmérések szerint egy átlagember ugyanannyit iszik, mint egy hajléktalan.
Nem bírtam magammal, én is közbeszóltam: csak azért tűnik úgy, hogy minden hajléktalan iszik, mert mi szem előtt vagyunk, a lakosságot meg falak takarják egymástól. A szociális munkás egyetértett velem, bár nem örült, hogy megakasztottam előadását, de sajnos nem tudtam türtőztetni magamat.
Erdős B. Gyula így kezdte a beszámolóját: „férfi vagyok, szakállas, hajléktalan, de nem büdös”. A tanulók ezen jót nevettek. Gyula elmesélte, hogy Ő majdnem meghalt az alkoholtól s mennyi maradandó kárt okozott benne. Elmesélte, hogy már 15 éve nem iszik, az írás a szenvedélye, de sajnos a szemkárosodása miatt nehezen olvas.
A beszámoló után volt pár kérdés, főleg négyszemközt kérdezték Gyulát, hogy miről, örök rejtély marad. Egy biztos, nagyon jól éreztem magam s úgy érzem, ha már annyit elértünk, hogy a fiatalok megjegyzik, nem minden hajléktalan alkoholista és büdös, már nem mentünk hiába. Ők már tudnak különbséget tenni. Köszönöm, hogy ott lehettem s leírhatom e sorokat. Nagyon nagy élmény volt az előadás.
Reményeink szerint csak az első a sorban.
