szerző 2006-2016 között
Fedél Nélkül 2011. július 7. 443. szám
A publicista
Vajda Norbert riportja
Egy idősotthonban élek, s hát egy ilyen helyen
sajnos az elmúlás kérdése folyamatosan aktuális.
Én viszont csak azért is élni akarok, mindaddig, amíg az életemnek van értelme, tartalma, célja. Az írás nekem lételemem, ha úgy tetszik, éltető elemem. Gyerekkorom óta szinte folyamatosan írok.
Lelencgyerek voltam, a szüleimet deportálták, nem is jöttek soha vissza…. én megmaradtam, fogalmam sincs, hogy miért, de megmaradtam… furcsa dolog ez…
…lehet, hogy tényleg van reinkarnáció… ha van, akkor én sündisznó vagy teknősbéka leszek. A teknősbéka be tudja húzni a lábait… …igaz, hogy a bennszülöttek így is megeszik.
Az örök élet kérdése erőteljesen foglalkoztat… hiszen akkor valójában minden csodálatos, minden szép…
Felnőttem, mondom lelencgyerekként… írtam, írtam mindenhova. Úttörők Lapjába, aztán később a Pest Megyei Hírlapnak, éveken keresztül. Hogy nem lettem neves publicista, az sajnos tény. Pedig megjelentem könyvben is… mára nincs belőle egyetlen példányom se, adtam én azt boldog-boldogtalannak.
Most itt vagyok, s a Fedél Nélkülbe írok. Írok, amíg tudok. A múltamról szoktam sajnos írni. Leginkább a múltamról… a múltamról, ami valahogy elkanyargott ehhez a jelenhez, ahol sok minden kusza… az emberek, a tónusok, az árnyékok.
Néha magam se értem, hol vagyok, s miért….., de azt tudom, hogy írni jó…, mert írnom kötelesség.
Fotó: Szenográdi Réka
