Fedél Nélkül 2016. november 3. 582. szám
A művészet éltet
Az első gyerekkori emlékem is a művészethez kötődik. Még totyogós voltam, és a nagyobb gyerekek nekem rendeztek bábszínházat.
A zeneiskolában klarinétot tanultam, és a rajztanár és a klarinét tanár egyszerre jártak anyám nyakára, hogy meggyőzzék, márpedig én festő leszek vagy dehogy, mindenképpen zenésznek kellene továbbtanulnom.
Aztán a festészet jobban érdekelt – mai napig szinte napi szinten festek, az utóbbi időben a Fedél Nélkül díjazta és állította ki több munkámat –, de mellette 10 évig klasszikus gitároztam és dobos voltam egy bárzenekarban.
Egyszer azt mondta nekem valaki, figyelj, te akármit csinálsz, te nem tudsz megszabadulni a művészettől, így születtél, ez egy kényszer.
Ezt nagyon megjegyeztem akkor.
Sosem vonzódtam a szélsőségek felé, pedig megvan bennem egyfajta kettősség. Mindig szerettem egyedül lenni, de társaságban olykor osztom az észt és szeretek hülyéskedni. Egy kicsit olyan ez, mint a jin és jang
