Dühös voltam a világra. Lehet, hogy az utazás tette a kombinón, a nagy meleg, ahogyan a férfiak és nők összepréselődtek, szívták egymás nehéz szagát, a délutánra maradt mosdatlanság érződött róluk. A villamos mellett jól öltözött urak és hölgyek, tisztán és nyugodtan vitték előre a kocsijukat a dugóban, ki tudja hová igyekeztek a nagy hőségben, merev volt az arcuk, döbbenten lestem le rájuk ebből a szardíniás dobozból, amit „tömegközlekedési eszköznek” hívtak.
Kedélyemet tovább borzolta, hogy a napokban belemásztam egy hitelbe, de egy hét után felmondtam a banknak, ne rajtam gazdagodjanak meg! A vége az lett, hogy újra egyik napról a másikra éltem, jóformán mindig üres hűtővel. Kilátásom sem volt nagyobb összegre, egyedül annak örültem, hogy a negyven fokos meleget ventilátor mellett /légkondim nem volt/ hideg vizes borogatással a szívemen túléltem. Józsival, a párommal, vártuk a nyugdíjat.
Szerdán hajnali ötkor Józsival lementünk cigiért, mostanában két dobozzal szívott, én régen letettem. …És lássatok csudát! Kukáztam egy nyolc literes piros zománcos fazekat! Fehér födővel, vadi új volt, csak belül látszott egy parányi sötétebb folt, annak jeléül, hogy használták! Azt gondoltam, hogy valaki direkt odatehette a kukában a szemetes zacskók tetejére, hogy nyomorúságomat enyhítsem. Máris töltött káposztát láttam benne, meg finom aranyló tyúkhúslevest cérnametélttel! Álmaimat félig megvalósítottam, mert aznap /nyugdíj lévén/ vettem fél kiló darált húst, meg tíz savanyú káposzta levelet a Hunyadin, hozzá fél kiló szálas savanyú káposztát. Annyit, ami épp hogy elég. A piros paprikámon valamilyen átok ülhetett, mert apró kis bogarak jelentek meg benne, ki kellett dobjam, és másikat kellett vegyek. Pár szem vöröshagymám, és negyed kiló rizsem volt otthon, beruháztam még egy kis darab füstölt oldalasra is, hogy az egészet megbolondítsa! Józsit leszalasztottam egy kis pohár tejfölért, mert ez kiment a fejemből.
Délben ott rotyogott a töltött káposzta a gáztűzhelyen, felavatván a piros fazekat, amit előtte jól kisúroltam. Mondtam is a Józsinak, hogy hajnalban lejárok majd kukázni, hátha még egyszer ilyen szerencsém lesz, de lebeszélt róla.
Álmainkat pedig eltettük a következő nyugdíjig, amikor is majd az „aranyló tyúkhúslevesre” kerülhet sor, ami csak szegény édesanyám megfejthetetlen tudománya volt, titkát magával is vitte a temetőbe, amikor örökre itt hagyott bennünket.
Likes
Nincs hozzászólás