Be kell vallanom, mások gondolatai késztettek arra, hogy tovább fejtegessem ezt a témát. Abból ítélünk meg embereket pillanatnyilag, amilyen a külsejük. Arra hirtelenjében nem is gondolunk, mit takarhat a látszat, a felszín. Pedig akivel találkozunk, az nem a ruha, nem a mosoly, esetleg a mogorva arc. A hajléktalanok rendezetlen külseje alatt is ott rejlik a legtöbb esetben az agresszív apa, erkölcstelen anya viselkedésének hatása, a szeretet hiánya, a szülői példa nélkülözése, a tiltó táblák, esetleg az anyagi javakkal megváltott szülői melegség. Ha rosszat tettek, valamilyen módon szankcionálták azt. Kinek kisebb büntetésekkel, tiltásokkal, másoknál veréssel. Most annyiban változott a helyzetük, hogy egyszerűen lenézik, megvetik őket, vagy átnéznek rajtuk. Némelyeknek egyáltalán fogalma sincs arról, hogyan kellene úgy viselkedni, hogy elfogadják őt, megfeleljen bárhol is. Keresik egymás társaságát, mert egyenrangúak között lehetnek, de a fejlődéshez, tovább lépéshez semmilyen irányt nem mutat senki. Az utcán élőknél még mindig látszólag a farkastörvények uralkodnak, de a leromlott fizikum, hiányos lelki és szellemi etalon hiányában deformálódott az igazságérzetük is.
Biztos vagyok abban, hogy mint mindenki másban, a lelkük mélyén megvan a szeretetéhség, a szép és jó iránti vágy, de nem tudják, hogyan kellene kibontakoztatni. Ami nekünk átlagembereknek természetes, például a terített asztalnál elfogyasztott ebéd, az ágyban való alvás, a mindennapos fürdőszoba használat, a meghitt kapcsolatok, az előttük ismeretlen fogalom. Lehet, hogy némelyeknek ez korábban megadatott, de a hajléktalanná válás, mint egy agymosás, kitörölte belőlük ezeket az élményeket. Jelen helyzetükben, az életben maradás élvez prioritást, s ezeknek az élményeknek a pótlását az alkohollal próbálják kompenzálni, de tévhitekben ringatják magukat.
Munkám során tapasztaltam, hogy oly szilárdnak és magabiztosnak tűnő emberek, mint elesett gyermekek kapaszkodnak görcsösen egy-egy jó szóba, kedves gesztusba, és bizony, feltárják lelkük féltettnek vélt titkait akkor, ha őszintén fordulunk feléjük, s meghallgatásukból a felemelkedésük reményét érezhetik. Meglehet, hogy saját hibájukból kerültek ilyen helyzetbe, de ha segítünk repedezett, töredezett életüket javítgatni, akkor többnyire élnek is vele, mert kezünket kapaszkodóként kell odanyújtani.