585. szám Széppróza

Tél előtt

Szerző:

Az Újvilág szimfónia akkordjai betöltötték a tágas szobát, lágyan és puhán járták körül a falakat, bár kisség erőszakosnak tűntek a hangok, Laura úgy érezte, mintha a tengerparton lenne, mélyen beúszna a sós vízbe, a nap áldott sugarai táncot járnának a habokon. Boldoggá tette, hogy meggyógyult, bár félelmek fonták körül a lelkét amikor be kellett mennie az Állami Egészségügyi Központba Józsival, ultrahangozták, röntgenezték, nem is szeretett már visszagondolni rá, és akkor… akkor egészen kis betegséget állapítottak meg. Lement a körútra sétálni, gyönyörű novemberi idő volt, inkább kora ősz, sütött a nap, tizennyolc fok volt, fürdette arcát a sugarakban, mintha életében először járta volna be a környéket, minden kirakatot megnézett, a Royal szállodánál elolvasta a restaurant ételeit, közben nagyokat nyelt.
Istenem, gondolta, milyen jó is itt élni, körülveszi a kultúra és a jólét ígérete, mert saját magának nem engedhette meg, hogy utazzon, színházba járjon, étteremben étkezzen, gondolatban a jövőbe nézett, hátha befut az egyfelvonásosa, titokban írta, és akkor gazdag lesz, igen, gazdag, dőlni fog hozzá a pénz, még Budán egy villát is vásárol majd magának!
Mikor kénytelen kelletlen hazament a lakásukba, Józsi fogadta a betegségével, a fél tüdejével, lehuppant hirtelen a földre, a hétköznapok valóságába, megmelegítette a szociális ebédet, igazán nem panaszkodhatott, mert remekül főztek, mit kívánjon azért a napi hatvan forintért, amit Józsinak fizetnie kellett érte, szinte sohasem ette meg, Laura nem tudta, hogy mi tartja a férfiben az életet.
A fürdőszobában teleengedte a kádat jó meleg vízzel, beleöntött habfürdőt, még be sem kellett fűtenie, hajat mosott, sokáig pancsolt, aztán mintha újjászületett volna, felkapta földig érő fürdőköpenyét, megszárította hosszú barna haját, feltűzte a feje tetejére, elővett egy jó könyvet, a golden almából nagyokat harapott, Józsi a szomszéd szobában tévézett, az Újvilág szimfónia a végéhez közeledett, erősen és gyönyörűen jöttek elő a hangok a hifiből, majd mint aki győzött és elfáradt, vége lett a zenének, akkor elővett egy rajzpapírt, arcokat, tájakat rajzolt filctollal, amelyik jobban sikerült kirakta a szekrényre, ráragasztotta kis papírokkal és gyönyörködött bennük.
A holnap, igen a holnap másképp lesz, még azt is megengedheti majd, hogy tízezer forintos csizmát vegyen magának, és nem abban az elnyűtt öreges bundás cipőben kell télen járnia, mindennap kaszinó tojást fog enni, és nem csak nézegeti a szupermarket polcán, hogy aztán kétszáz forintos pulykacsont csomagot vegyen, amiről levágja a húst és pörköltet csinál belőle, nem kell a pénztárnál imádkoznia, hogy majd ki tudja fizetni, amit a kosarába hosszas gondolkodás után tett, még Thaiföldre is elmegy, meg New Yorkba, Braziliába, a karneválra, bejárja a világot, és soha többé nem fog szűkölködni.
Hála Istennek nem kellett a konvektorokat begyújtaniuk, áldotta a jó időt, mert a gázszámlát is ki kell majd nyögni, ha beüt a hideg, fogkrémet, már három hete nem tudott venni, sosem maradt rá pénz, úgy nyomogatták Józsival a maradék tubusokból a fogukra, de már alig volt bennük. Laura karácsonykor született, Józsi mindig meglepte valamivel, harminc éves lesz december huszonötödikén, hát eddig nem fürdött a gazdagságban, karácsonyuk már évek óta nem volt, még húsvétjuk sem, minden fillért be kellett osztani, a kórházból nyolcvanötezret hozott haza, három műszakból, Józsi nem tudott dolgozni, kevéske járadékot kapott, az utca betege volt, ott kapta el a tüdőbaj, amikor kint élt, hajléktalan szállókban, telefonfülkékben aludt, csak a félhosszú göndör fekete haja volt szép és egészséges, meg a sűrű szemöldöke, csodálatos melegbarna szeme.
Gyerekre Laura még gondolni sem mert, pedig már nem sok idő tetszett, hogy minden komplikáció nélkül ki tudja hordani a bébit, bár mostanában negyven után is szültek a nők, ő még a maradi gondolkozás híve volt. Sokszor töprengett azon, hogy itt hagyja hazáját, és máshol keresi meg a boldogságot, a gazdagságot, de nem tudta rászánni magát, hogy elmenjen, tudta egy hónap múlva hazajönne, szüleit régen elvesztette, de mégis, „ő a hatoson akart utazni”, morfondírozott, de aztán vitte a napokat egymás után, gördültek, múltak, a remény még mindig éltette, hátha jobbra fordul a sorsuk.
Mindig, újra, és újra szembe kellett néznie a szomorú valósággal, a zene jelentett számára mindent, a megváltást, meg az irodalom és a rajzolás. Végül is, ha ez vigasztalta, sokan éltek így mint ők, ez a válság mindenhova begyűrűzött, egyre jobban és jobban összehúzták magukat, egymásnak adták a szomszédasszonyokkal a tanácsokat, hol és mit lehet olcsóbban megvenni, áldották a szeptembert, mert szinte tavasz volt egész hónapban, biztosan megszánta Isten a magyarokat, mert ezt a szenvedést és küszködést nehéz volt bírni, mégis valami reménységgel telítettek az emberek, majd, majd, majd… majd jobb lesz… Nehezebb időket is megéltek a háborúk után, mégis túl kellett élni, csak a fiatalságuk volt egyetlen vagyonuk az embereknek, „ifjúság, Turul madár, teérted van a világ…”
November tizedike lett, kellemes idő, persze az időjárásnál fontosabb nem is lehetett, mert a jó idő nem húzott ki az emberek zsebéből pénzt, az üzletek kirakata alatt hajléktalanok aludtak, reménytelenül, a jó idő nekik az életüket jelentette, mert ha bejönnek a mínuszok, az egyenlő a véggel… A jó emberek kenyeret, ennivalót raktak le melléjük, könyvet, ha ugyan érdemes ilyen helyzetben olvasni, takarót, cipőt. Mindenki várt, várt és várt. Csak az idő ne romoljon el, csak legyen ma mit ennünk, a tűzhely, a mosógép ne mondja, hogy nem működök tovább, a gyerekeknek jusson kenyér, tej, hús, ruha, legyen munkánk, és Isten velünk legyen.
Laura éjszakánként orgonaligetekben járt, visszatérő és visszatérő álma volt, mert akkor már könnyebb lesz, az áprilisi orgona azt jelenti, hogy mégis túléltük, mégis csak sikerült, itt a tavasz, nyomorúságunk kevesebb lesz. De addig is élni kellett, nyugtázni a szomorú híreket a mínuszokban, elővenni a Mama műanyag karácsonyfáját, és kenyérbélből ezüst papírral kis szaloncukrokat csinálni, odabújni egymáshoz, mert akkor már nem kell annyira fűteni, örülni mások gazdagságának, együtt érezni a szegényekkel, és … végül is magyaroknak maradni, megmaradni.

Kapcsolódó írások