410. szám Riport

Takács tarol – interjú Takács “Droid” Attilával

Szerző:

A független kormányfőjelölttel, Takács “Droid” Attilával OSA beszélgetett

A Tárky, a Szonda Ypsos és a Századvén mérései végre ugyanazt mutatják. A három vezető közvéleménykutató felmérése alapján az egyetlen független kormányfő-jelölt, Takács „Droid” Attila toronymagasan vezet a biztos szavazók körében. Ha ma lennének a választások Takácsra a szavazók 72,44%-a szavazna, Orbán Viktor, Vona Gábor és Mesterházy Attila egyenlő arányban osztoznának az összes  szavazat 27,56%-án. Takács sokoldalú, mindenre és mindenkire kiterjedő programját megismerve a szerző is csak drukkolni tud megválasztásához. Az alábbi interjú exklúzív, a következő 24 órában más média nem kérdezheti.

– Melyik párt képviseletében lett kormányfő jelölt?
– Én nem pártképviselőként, hanem függetlenként indulok a választásokon. Vannak támogatóim, mint a Város Mindenkié Csoport, akik nagyon erősen agitáltak mellettem, de pártoktól függetlenül indultam mint kormányfő-jelölt.
– Mit jelent a nevében a Droid?
– 1977-ben mutatták be Magyarországon a Csillagok háborúja c. filmet, azóta ismert ez a név, azóta tudjuk, hogy a logikus gondolkozás az a droidokra jellemző. Mivel azt mondják, ezzel a tulajdonsággal én is rendelkezem, ezért kaptam ezt a becenevet.
– Mi a programja?
– Két lényeges elemre épül, először is a szociális intézkedések, melyek jelenleg az országban katasztrofálisak, másrészt a gazdaság élénkítésére szeretném a hangsúlyt fektetni.
Szociális intézkedésekben kiemelnék két dolgot, egyrészt – ez összefügg a mezőgazdasággal is, ami szintén katasztrális helyzetben van – a  magyarországi babtermelés fokozását, valamint a  húsipar fejlesztését, hiszen a letartóztatott cégvezetők és magas rangú politikusok élelmezését valahogy meg kell oldani, tehát a babgulyás mint olyan a börtönökben szükséges lesz.
– Mit tervez szociális ügyekben?
– A szociális intézkedések között elsősorban azt említeném, hogy ami ma az országban történik pl. a hajléktalanokkal az egyszerűen botrányos. Az, hogy egy kerületi polgármester hajléktalan övezeteket jelölhet ki, ahonnan el akarja zavarni a hajléktalanokat, vagy egy város, mint Pécs el akarja zavarni a belvárosából a hajléktalanokat az tarthatatlan és nem megengedhető. Amennyiben én kormányfő leszek ezen azonnal változtatni fogunk. Minden hajléktalannak ingyenes repülőjegyet adunk Burkina Fasora és oda fogjuk őket kitelepíteni.
– A nyugdíjasokkal kapcsolatban vannak-e tervei?
– Vannak, bővítjük a köztemetőket.
– A 13. havi nyugdíjat visszakapjuk?
– Erre nagy valószínűség szerint már nem lesz szükségük, mert a mai helyzet szerint addigra éhen halnak. Én szívemen viselem a kisnyugdíjas sorsát is. Manapság abban kell döntenie, hogy fűt, vagy eszik, tehát éhen hal vagy megfagy, ez megint megengedhetetlen. Azt hiszem, hogy majd tüzelőutalványokat fogunk osztani, ami alapján a saját lakásuk parkettáját  fölszedhetik.
– Az idősek otthonaival kapcsolatban vannak-e elképzelései?
– Vannak, a jelenlegi otthonok száma elég alacsony, viszont  az Unió átlaga most billen át oda, hogy több ember megy nyugdíjba mint ahány munkába áll, tehát öregszünk, így az idősek otthonainak férőhelyeit mindenképpen bővíteni kell, ezért már keressük a helyeket az üresen álló külterületi ingatlanokban.
– Néhány szót mondana a gazdasági kérdésekről?
– A gazdaságot mindenképpen erősen fejleszteni kell, hiszen romokban hever. Már most komoly tárgyalásokat folytatok pl. a Nokia céggel, melynek beszállítói szeretnénk lenni, elsősorban a Nokia telefonok dobozait szeretnénk magyar papírból készíteni. Ezek a mostaninál nagyobb méretű, szabványos dobozok lesznek, melyben 25 millió Ft fog elférni, így azután a későbbi elszámoltatások is jelentősen egyszerűsödhetnének.
– Egyéb munkahely teremtés?
– A munkahelyeket nem lehet teremteni. Én sem vagyok Isten. Munkahelyeket létrehozni szeretnénk, egyrészt ugye a papírgyárak fejlesztésével, hogy több dobozunk lehessen, másrészt a nyomdaipar fejlesztésével, hogy a nagyszámú hajléktalannak a megfelelő mennyiségű repülőjegyet elő tudjuk állítani.
Visszatérnék még egy pillanatra a szociális intézkedésekre. Azt már említettem, hogy segíteni szeretnénk a letartóztatott vezetők élelmezését, ezért a mezőgazdaságot is fejlesztjük. Amit nem mondtam még, hogy létre fogunk hozni egy külön bevonulási alapot.
– Az micsoda?
– Ez a börtönbe vonulási alap. Ezzel a szegény bevonuló fehérgallérosok családjait fogjuk majd segélyezni. Tekintve, hogy ezeknél a családoknál komoly anyagi kiesés következik be, ezt mindenképpen kompenzálnia kell a kormánynak.
– Mi lesz a közpénzekkel?
– Jól látható, az üvegzseb nem megoldás. Az ide-oda csapódó képviselőknek nem célszerű deréktájt ilyen törékeny eszközöket viselni. Márpedig, ha az üvegzseb törik,  a pénz elfolyik. Nagyon lényeges, hogy az állami költségvetés és az államháztartás átlátható legyen. Ezért mindenféle költséget és juttatást csak komoly elszámolással lehet  majd kifizetni. Ha kormányra kerülök reményeim szerint ez az elszámolás a pénztár előtt 15, indokolt esetben 20-ig kell hogy tartson. Bár gyors pénztárosokat fogunk alkalmazni, a képviselőknek legalább 15-20-ig el kell számolnia, hogy megkaphassa a bemondása alapján neki járó összeget.

Ha a program megvalósul, gazdaságilag stabil, boldog emberek által lakott országban fogunk élni.  Már csak néhányat kell aludnunk. Szép álmokat!

Kapcsolódó írások