Segítség a szférán túlról
jogvédelem és figyelemfenntartás
Kovács Bélariportja
Az alábbiakban két civil szervezetet mutatunk be, amelyek valahogy befolyással
bírnak a hajléktalan emberek sorsára. Az egyik konkrét, kézzel fogható jogi
lépéseket tesz, míg a másik humanista szemléletmódjával és akcióival próbálja
gondolkodásra bírni a társadalmat.
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjokért elnöke
– Legyen szíves bemutatni a szervezetet olvasóinknak, mi a feladata,
célkitűzése?
– Ez egy 1994-ben alakult jogvédő szervezet, elsősorban betegjogokkal,
pszichiátriai betegek jogvédelmével, drogpolitkával, politikai szabadságjogokkal
és olyan témakörökkel foglakozik ahol az emberek magánszféráját kell védeni az
állami beavatkozástól. Tehát foglalkozunk személyes adatok védelmével és van egy
elég erős programunk: a közérdekű adatok nyilvánossága, támogatjuk az oknyomozó
újságírást. A hajléktalan üggyel, mint üggyel nem foglalkozunk. Úgy látjuk,
vannak olyan szervezetek, amelyek ezt a feladatot jól ellátják. Idehaza a 90-es
évek második felére az emberi jogi, jogvédő szervezetek között kialakult egy
munkamegosztás, pl. a Helsinki Bizottság foglalkozik menekültekkel és
idegenrendészeti kérdésekkel, a Roma Polgárjogi Alapítvány a roma üggyel, a
Menhely Alapitvány vagy a BMSZKI a hajléktalan üggyel.
A TASZ kicsit ez kicsit az, mi hajléktalanokkal pusztán azon az alapon, hogy
hajléktalanok nem foglalkozunk. Nem az alapján döntünk a
jogsegélyszolgálatunkon, hogy az illető mennyire kiszolgáltatott, vagy hogy
mennyire szorul rá, hanem hogy az ügy mennyire lehet hatással a jogalkotásra, a
parlamenti munkára, illetve az önkormányzatokra, ügyészségre. Egy
hajléktalannak, csak akkor tudunk segíteni ha a problémája beleillik a mi
tevékenységi körünkbe. Azok a területeken, ahol foglalkoztunk hajléktalan
üggyel, mind olyan területek voltak, ahol azt gondoltuk, az állami vagy az
önkormányzati beavatkozás aránytalanul sérti az emberek magánszféráját. A
kaposvári és a szegedi koldusrendeletet is megtámadtuk az Alkotmánybíróságon. A
szegedi rendeletet vissza is vonták,a kaposvári azonban hatályban van, Pesten a
13. kerületit még nem támadtuk meg az Alkotmánybíróságon de azt is tervezzük,
jelenleg dolgozunk rajta. Volt egy nagyobb akciónk amikor meg tudtuk
akadályozni, hogy a Fővárosi Önkormányzat koldulást tiltó rendelettervezetét
elfogadják. Ezt sikerrel akadályozta meg a TASZ. De itt se az volt a
megközelítési módunk, hogy a hajléktalansággal foglalkozzunk, csak azt
gondoltuk, megalázó módon és túlzott mértékben avatkozik bele az emberek
magánszférájába a rendelet.
– Hogy születhet meg ilyen rendelet, hiszen közjogi értelemben ez a tevékenység
nem okoz kárt?
– Nézze, van nagyon sok olyan terület Magyarországon, ahol ténylegesen kárt nem
okozó magatartást próbál meg szankcionálni akár a szabálysértési jog, akár a
büntetőjog. Jó példa erre a kábítószer-fogyasztás. A kábítószer-fogyasztó másnak
kárt nem okoz, tehát ez áldozat nélküli bűncselekmény. Én azt gondolom, a
koldulás tiltása némileg legitim szempontokból táplálkozik, ugyanakkor nem
arányos megoldás. Mi mindig azt mondtuk a koldusrendeletekre, hogy a szegénység
ellen kell harcolni és nem a szegények ellen. Ugyanígy a karfás rendszert (a
padok közepére karfát helyeznek) is rendkívül megalázó és embertelen módszernek
tarjuk. Ezek az intézkedések azt mutatják, hogy a döntéshozók valójában nem a
problémák gyökerét próbálják megszüntetni, hanem egyszerűen csak azt gondolják,
nálunk ne legyen ez. Ez nagyon álságos, és kifejezetten igazságtalan megoldás,
ha azt csináljuk, hogy kizavarjuk őket a kerületből, ezzel nem lesznek megoldva
a problémáik. A legnagyobb problémát abban látjuk, hogy ezek az intézkedések
elvesznek valamit, de nem adnak cserébe semmit. Pusztán az, hogy kisöpörjük az
embereket egy területről, egy aluljáróból, nem old meg semmit, legfeljebb
átmennek egy másik kerületbe. Szociális problémára szociális intézkedésekkel
lehet reagálni, itt pedig szabálysértési joggal válaszolnak. Ez így felszíni
kapargatás, szerintünk még alkotmányellenes is.
– Én azt tapasztaltam, hogy az önök plakátja, ami a pszichiátriai osztályokon
látható, pusztán már a jelenlétével hat. Ilyen plakátot lehetne készíteni
hajléktalanok részére? Milyen jogsérelmek érhetnek egy hajléktalant?
– A TASZ egyik legfontosabb filozófiai alapvetése az, hogy mi segítünk a
jogsérelem esetén, de a cél az hogy az emberek legyenek jogtudatosabbak,
ismerjék fel a jogaikat. Na most ez a hajléktalanok esetében fokozottan igaz.
Tehát nagyon nincsenek tisztában azzal, hogy mihez van joguk és mihez nincs.
Én nagy örömmel vennék részt ilyen plakát elkészítésében. Azonban azt gondolom,
a hajléktalanokat segítő szervezetek jobban ismerik ezt a területet, nem nekünk
kellene ezt a dolgot kezdeményezni.
– Mit szól a hajléktalanok szabadságához, arra gondolok, hogy választhat a
között, hogy bemegy egy hajléktalanszállóra – ami borzasztó –, vagy megfagy?
– Ez kissé cinikus megfogalmazás, a magyar alkotmányban nincs benne a
lakhatáshoz való jog, sem a munkához való jog… Ez nehéz kérdés, nem is nagyon
tudok rá válaszolni.
– Mit lehet csinálni, ha egy hajléktalannak sértik az emberi méltóságát –
gondolok arra, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélnek vele például egy
szállón. Hogyan lehet ezt bizonyítani? Vegyük föl rejtett kamerával vagy
mikrofonnal?
– Igen, ez jó. Az adatkezelésnek célhoz kötöttnek kell lennie. Önnek joga van
felvenni ezt a beszélgetést, mert interjút készít velem és én ehhez hozzá is
járulok. Hogyha egy hajléktalan ember azt szeretné bizonyítani, hogy vele
megalázó módon bántak egy hajléktalan szálló portáján, akkor azt gondolom, hogy
ennek a tételnek a bizonyításához egy titkos hangfelvétel készítése legális jogi
lehetőség. Lehet nyilvánossághoz is fordulni, de nem vagyok híve annak, hogy
mindent perekkel intézzünk el. Tehát ha egy hajléktalan felveszi azt, hogy ővele
megalázó módon bánnak, majd ebből jogi történet lesz, hogy ő milyen alapon vette
ezt fel, és őt ezért meg akarják hurcolni, ilyen esetekben például nagyon
szívesen tudunk segíteni.
– Egy francia modell szerint a megélhetést-lakhatást állampolgári jogon kellene
biztosítani, amely a munkavégzéstől vagy ennek hiányától független, erre
megvannak a gazdasági és technikai feltételek is.
– Jó lenne, de hol vagyunk mi ettől? Nagyon messze. Valószínűleg ez Nyugat
-Európában megvalósítható, de Magyarországon nem reális célkitűzés. Reálisan
Magyarországon az elkövetkező öt-tíz évben abba az irányba kéne menni, hogy a
meglévő szociális intézményeket bővítsék, új szolgáltatásokat nyissanak. Meg
kellene erősíteni a pszichiátriai betegek kezelését is, mert jelenleg a
pszichiátriai osztályok, a pszichiátriai betegségek is erős táptalaját adják a
hajléktalanná válásnak. Egyéni kezelést kellene alkalmazni rájuk – nem
futószalagon –, mert rengetegen kerülnek pszichiátriai osztályokról utcára
(családjuk nem vállalja fel őket, stb…). Az addiktológiai ellátásra ugyanez
igaz. Az önkormányzatoknak is vannak lakásai, bármennyire tagadják is, ez így
van. Tessék megnézni, hogy melyik kerületben hány szociális bérlakás van.
Megdöbbennénk az adatokon. elképesztően kevés.
– Hogyan lehet önökhöz fordulni?
– Van egy jogsegélyszolgálatunk, aminek van személyes, telefonos és leveles
része, (1084 Víg u.28. ill. telefonon 209-0046), be kell jelentkezni a
jogsegélyszolgálaton, kedden délutánonként itt vannak ügyvédeink és jogi
tanácsokat osztanak, mindenkit várunk. Nem azt mondom, hogy mindenkinek el
fogjuk vállalni az ügyét, de innen senki nem megy úgy el, hogy ne kapjon jogi
tanácsot.
Az Utca Embere, önkéntes hálózat a hajléktalanokért.
Sebő Juditot kérdeztük.
– Röviden magatokról?
– A Humanista Mozgalomból alakultunk. Főképp fiatal értelmiségiek alkotják
tagságunkat. Van köztünk művészettörténész, informatikus, szociológus, szociális
munkás.
– Mi a véleményetek az utcán lakó hajléktalanokról (szeméttdomb, stb…)?
– Attól ők még ugyanolyan emberek. Nem vagyok kiakadva azon, hogy ő ott alszik.
Nem azért alszik ott, mert neki ott jó. Nincs más lehetősége. Attól ő még ember.
A jogi szabályozás csak azt éri el, hogy ne legyenek szem előtt. Nem megoldani
akarják a problémákat, hanem szőnyeg alá söpörni.
– Hogyan tudtok segíteni? Ezeknek az embereknek már nincs semmilyen célja csak a
kábulat.
– Sok embernek segít, ha figyelnek rájuk. Ez a mi dolgunk. Segítünk nekik. Nem
gondolom, hogy nem lehet változtatni ezeknek az embereknek a sorsán. Ha
figyelnek rájuk és törődnek velük, az igenis segítség. Senki nem mondhatja hogy
ez az ember menthetetlen. Csak azt mondhatja, hogy én nem tudok segíteni rajta.
Az a fajta hozzáállás hogy ez az ember menthetetlen, nem jó.
– Konkrét egyéneken tudtok segíteni?
– A szervezet konkrét egyéneken nem tud segíteni, de személyes példát mutatni
azt lehet. Hallatjuk a hangunkat, önálló műsorunk van a Civil Rádióban, jelen
vagyunk a hajléktalan művészek kiállításain, szimpátiatüntetéseket – mint az
évente megrendezett Szolidaritás Éjszakája – szervezünk, különböző
rendezvényeken veszünk részt. Voltam már gimnáziumi osztályban beszélgetni a
hajléktalanságról. Ezek mind kedvezően befolyásolják a közvéleményt. A
kiállásunk elgondolkoztatja az embereket, Mi konkrét jogi segítséget nem tudunk
nyújtani. Alkotmányos jogokról sokszor beszélnek, de ennek érvényesítése más
szervezetek dolga.
– Fő feladat?
– Nem az a dolgunk hogy közvetlenül az embereknek segítsünk (bár tagjaink zöme
segít egyes embereket), hanem hogy a társadalmat próbáljuk gondolkozásra bírni,
átadni nekik a gondolatainkat, más helyeken, hatóságokon érvényesíteni, felhívni
a figyelmet a jogokra,az embertelen körülményekre. A segítség a politikusok
dolga lenne. De a politikusoknak nincs tisztelete, respektusa, vagy nem
foglalkoznak annyit ezzel a kérdéssel. Lényegében mi csináljuk azt, amit nekik
kellene – vagyis, hogy képviseljük a hajléktalan embereket. Ők nem csinálnak
semmit. Mi elmondjuk a mondandókat, továbbadjuk másoknak és így tovább, az
emberek meg elgondolkodnak rajta.
Mi rámutatunk arra, hogy itt embertelen körülmények vannak, amik
felfoghatatlanok.
Amik elfogadhatatlanok.
