Koleszár Noémi Lillához és Dömötör Lászlónak
VII.
Olyan tiszta és tejszagú még, akár
a ma született fekete bárány,
ahogy alszik, szíve üllőt kalapál
fülemben. Odakint a ködpárán
szél szitál, a csillogó havas tetőn
homályló holdsugár hanyatt földre dől
a kóborló kutyakosztól sárgás
járdák, falak közé. Lomhán serken
a hajnal, már írja napunk vázlatát,
éppen hogy kitűzte bíbor zászlaját
a legutolsó éjbástya percen:
izzó fénye ablakunkon pislákol.
Még mindig mélyen szuszog, ám keskeny
kezében szájhoz szorong a vibrátor…