Az óra bölcs. Míg helyben áll,
egy jelre vár,
– csak mutató, mi körbe jár.
Gazdája, a titokzatos,
soha nem látott nagy talány.
Ő ujját tartja pulzusán.
A vén Föld fásultan forog.
– nem nagy dolog,
látott ilyet százszámra tán.
A holdfény is a régi, bár
sarlója éle megkopott;
felhők mögött rekedtek mind
az égi csillagok.
Az ágyon álmatlan szív dobog:
jaj istenem, hát elhagyott!
Hogy éljem túl az éjszakát,
hogy érjem meg a holnapot?
Az óra bölcs. Most egyre jár,
hisz tudja jól, ő tudja már,
– csak mutató, mi jelre vár.
Gazdája, a titokzatos,
soha nem látott nagy palást
elhozza majd a gyógyulást.
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
