Péntek délután az egyik barátom megkérdezte nincs-e kedvem vele s a barátaival elugrani a madaras tescoba.(Mi csak így hívjuk magunk között az Auchant.) Mondtam, szívesen úgyis kell kaját venni. A kis csapat útra kelt egy mikrobusszal, mint kiderült mosógépet akarnak venni. Kb. 16 óra 45-kor meg is érkeztünk s leparkoltunk az egyik bejárattól nem messze (2. sor) a kocsira kormányzár s ajtó zár került. Bementünk a boltba s meg is láttuk az előre megnézett mosógépet, ami három nap alatt tízezer forintot drágult. A társaság összedobta a tízezret. Ha már ott vagyunk, vegyük, meg s majd odaadja a Tündi nekünk a pénzt. Ekkor derült ki, hogy a mosógépből az a kirakati példány van már csak. Nagyon nehezen, némi vevőpultos ügyintézés után 18 óra 09 perces blokkal jutottunk ki.
Ahol megdöbbentve láttuk nincs meg a kisbusz. Még egy kis vita is lett, hogy tényleg ott álltunk-e meg. Mivel a parkírozót be láttuk, így rendőrt kellet hívni. Persze az eső is eset rendesen s mire kijöttek mindenki átfázott s átázott. Megtettük a feljelentést. Sajnos, mint kiderült a kamerából az első sor látszik a többi nem. Így ismeretlen tettes ellen lett feljelentés. A biztonsági őrtől megtudtuk, hogy előtte való nap is el akartak vinni egy kis buszt csak abba beletört a kulcs. Én nem értem, hogy az áruház miért nem tesz több kamerát vagy embert miért nem alkalmaz, főleg ha előtte nap is volt ilyen. Persze megkérdeztem – nem is én lennék Csurika, ha nem tettem, volna. Azt mondták, nyílt parkoló, ami nem fizetős s nem bekerített, az megy be, aki akar. Így ők nem kötelesek, elég az a kamera, ami van. A csapat egyik része elment, minket a rendőr úr elvitt egy darabig mondván még be kell mennünk, írásba is be adni a feljelentést. Mi mondtuk, hogy átöltözünk s a személygépkocsival elmegyünk. 21 óra 10 perckor ott is voltunk a rendőrségen, ahol kiderült, én mint kísérő nem mehetek be, várjak a kocsiban.
A barátom bement persze nála volt a kocsi kulcs én meg ültem az autóban. Már egy óra eltelt, mikor jött ki s mondta, hogy még be se hívták, rá akart gyújtani, közben megkérdezte, nem fázok-e. De válaszra már nem jutott idő, mert jött az ügyeletes, azonnal menjen, mert várják. így én ott maradtam a kocsiban, ami szép lassan kihűlt s nem tudtam elindítani kulcs nélkül. Mikor már nem bírtam tovább, írtam egy sms-t, hogy sokáig tart-e még, mert hideg van, s fázok vizes cipőben. 22 óra 42-kor jött a válasz: mindjárt jövök. Vártam, végre jött az ügyeletes, hogy hagyjam a cuccom s azonnal menjek be, mert a sofőrt nem engedik ki. Megijedve rohantam be, ahol már pakoltatták az iratait (a folyóson, ami megalázó volt, főleg úgy, hogy a szemüvegét is elvették s így nem is igen látta, hogy kösse ki a cipőét. A jegyzőkönyv után közölték, olvassa el s írja alá, hogy azokat vették el tőle. Mondta, hogy nem látja szemüveg nélkül s ezért a rendőr hölgy (elég flegmán) fölolvasta, így aláírta. Úgy vezették el, hogy velem egy szót se válthatott – felháborító s jogtalan volt. (Mint ezt később egy rendőrtől megtudtam, a Teve utcában lehet ilyenkor panaszt tenni.)
Annyit még megtettek hogy fölhívtak egy embert, aki eljön a kocsiért s értem. Persze nekem csak annyit mondtak, hogy országos körözés van a fogvatartott ellen, ezért holnap átszállítják Budapestre. Ahol hétfőn gyors eljárással bíróság elé kerül. Ezzel kiküldtek az esőbe, kulcs nélkül a hideg kocsiba. A többiek lejöttek értem s ők se értettek semmit, végül kocsikulccsal, feljelentés másolattal 0óra 51perckor el is indultuk vissza Budapestre. Senki nem értette miért maradt ott az ember, én mondtam, hogy holnap kiderítem hova került, be lehet-e menni mert szegénynél még cigi se igazán volt. Az idegtől sajna nem sokat aludtam de a többiek se.
Már délelőtt elővettem a mobil telefonomat s azon kezdem telefonálgatni. Sajnos szombat estig csak az volt, hogy vagy föl se vették a telefont vagy a kapcsolást nem vette föl senki. (A fiúktól annyit megtudtam, hogy egy másik ügyben ők is be lettek idézve a bíróságra s az egyikük úgy járt a múlt héten, hogy igazoltatták, s ellene is országos körözés volt, mert nem jelent meg a tárgyaláson. Emiatt bevitték, s másnap ő is bíróság elé került, de kedd lévén már szerdán a bíróság után el is engedték. Ezzel akartak vigasztalni talán, hogy a barátom is emiatt lehet bent, csak ugyebár hétvége van.
Én vasárnap reggel újra nekiálltam telefonálni. (Igaz szombaton már csak 800ft volt az1500ft-os kártyámból) Addig jutottam, hogy pesten, az ismertebb helyeken nincs a barátom, de a …..i rendőrök megmondták akkor az Aradi útin, keressem, amit még ez idáig is 20 percenkét hívogatok, de sajnos mikor az ügyeletet kapcsolja, a hölgy ott már nem veszi föl. Fél 8 óta s már 12 óra 45 van. A hölgy már nagyon kínos helyzetben van szegény, mondja is hogy nekik csak az az egy ügyeleti számuk van meg. ( A tudakozónak is csak az van meg) Sajnos így szegény embernek se tisztaságit se cigarettát nem tudtam bevinni, hiszen ha meg is lett volna, akkor is jobbik esetben 12 óráig lehetett volna bevinni valamit.
Tanulság vagy ne menjünk kisbusszal vásárolni, vagy ha már megyünk, vigyünk hideg élelmet, tisztálkodószert mert sose tudhatjuk, kocsink meglesz-e s ha nem akkor kijutunk-e a rendőrségről. Remélem mire ez az írásom megjelenik a Barátom is éppen egészségben kerül vissza.