Mint csepp a záporban az vagyok.
Én semmit nem akarhatok.
Csapódok jobbra, balra,
Mint esőcsepp a zivatarban.
Nincs gondolat, csak kényszer,
Ember nem éri fel ésszel.
Jobb volna felhőben lenni még,
Hallgatni angyalok énekét.
Közétek estem ó „emberek”,
Azóta én csak szenvedek.
Szeretnék páraként elmenni,
Titeket örökre feledni.
Szánlak titeket „emberek”,
Felhőkig sohasem mehettek!
Hazugság, mocsok és kapzsiság,
Ez az, mi titeket leigáz.
Féltem tőletek a tiszta cseppeket,
Mert fertőzitek a tiszta lelkeket.
Remélem elpárolgok hamar,
S nem hoz közétek többé zivatar.