„Falun is van hajléktalanság”
2004 nyarán jelent meg a Barrus Kiadó gondozásában, Alkonyzóna címmel a Hajléktalan Művészek első antológiája, lapunk szerzőinek közreműködésével, melyhez Szőke András előszót írt. Had idézzünk néhány sort: „Sok olyan alkotóról olvastam, akik kávéval, teával vagy akár kidobott hulladékkal fogalmazták meg üzenetüket, olyan eszközzel ami épp akkor a kezük ügyébe akadt, amikor jött az ihlet. Volt hitük és szabadokká váltak, nem törődtek a külvilággal, mesélni akartak, azonnal. Egyedül voltak, de csak azért, mert előbb léptek, hogy ösvényt tapossanak másoknak vagy épp egy járatlan útra tévedtek, haladtak az úton, a hitük volt velük.”
Jómagam, mint az Alkonyzóna egyik szerzője akkoriban ismertem meg kicsit közelebbről Szőke Andrást. Azóta 5 év szaladt el, sok víz lefolyt a Dunán, de András továbbra is azt vallja, a hajléktalan emberek ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak nagyon szerencsétlen helyzetbe kerültek. És sok értékes ember van köztük, sőt még nagyon értékes is akad néhány.
– Segíti e mostanában valamilyen módon a hajléktalan embereket?
– Igen, természetesen. Sokan nem tudják, mert nem feltűnő, de falun is van hajléktalanság, itt is elveszítheti az ember szinte mindenét, így a házát is, néhány rossz döntése következtében, vagy rajta kívül álló okok miatt, mint például a válság következményei. Csakhogy falun még működik a társadalmi kohézió, az emberek összetartanak, segítik a szerencsétlent, még akkor is, ha az illető akár többé, akár kevésbé, de maga is okozója szerencsétlenségének. Még inkább segítik, ha nyilvánvalóan látszik, a nyomor rajta kívül álló okok miatt döntötte porba.
– Miben nyilvánul meg ez a segítség?
– Szállást adnak még idegennek is, akár egy melléképületben, vagy közös erővel lakhatóvá tesznek egy pajtát, mások fát visznek nekik, hogy télen fűteni, nyáron főzni, vizet melegíteni lehessen. Kisebb munkákat bíznak rájuk és cserébe ellátják őket élelemmel. Valami aprósággal még a szegény is tud segíteni a még szegényebbnek, a nincstelennek. Akinek pedig tehetős rokonai vannak, azt befogadják maguk közé és segítik talpra állni.
– És ebből következik, hogy falusi hajléktalanság kevésbé feltűnő, hiszen a szerencsétlenek nem az utcán, aluljáróban őgyelegnek és alszanak.
– Igen. Persze aluljáróban nem is tudnak aludni, mert az nincs falun.
– Tapasztalat szerint falun eredményesebben működik a segíteni akarás? Sok falusi hajléktalannak sikerül előbb-utóbb talpra állni, a segítséget meghálálni?
– Igen. Persze a városi hajléktalanok közül is sokan talpra álltak, hogy csak az Alkonyzóna szerzőit említsem, akik közül többen is lakáshoz, álláshoz jutottak, mert az alkotás lázában égve megkeményedtek, lelkileg megerősödtek, újra életcélt találtak.
Persze kellett nekik a segítség, az hogy fórumot leltek az alkotásaik bemutatására, hogy értékes embernek érezhették magukat, mert folyamatosan érkeztek számukra a pozitív visszajelzések.
– Taliándörögdön és környékén van-e valamilyen szervezet a szegények megsegítésére, vagy teljesen spontán egyéni akciókat lehet csak említeni?
– Természetesen vannak egyéni akciók is és szervezett, rendszeres rendezvények is. Én személy szerint most a 18 év körüli fiatalokkal foglalkozom elsősorban, mert fontosnak tartom, hogy a nehéz helyzetben, például az állami gondozottak, vagy más hátrányos rétegből származó fiatalok számára adjak valamit, ami segíti őket, ne váljanak hajléktalan, csellengő, cél nélkül élő emberekké. Weblapunkon adjuk az elmúlt időszak eseményeit, illetve a közeljövő terveit.
– Kivel, avagy kikkel működik együtt e projekt keretén belül?
– Nevelő otthonokkal, a Vöröskereszttel, a szombathelyi LOGO-val, a taliándörögdi Ősök Házát említeném még, de nyitottak vagyunk, bárkit és bármilyen szervezetet szívesen meghallgatunk, és ha jó ötlettel áll elő, természetesen lehet szó együttműködésről.
– Néhány mondatban megemlíthetnénk egy-két jól sikerült programot.
– Csak tőmondatokban említenék néhányat: táborozások Dörögdön színjátszó-társulat szervezése, próbák, előadások, Estiskola Rádió és TV, szülinapi Mikulás buli.
– Visszatérve a hajléktalanságra. Mit gondol, hogyan lehet megszüntetni a hajléktalanságot?
– Ez nehéz kérdés, különösen a mai súlyos gazdasági helyzetben. Egy biztos. Állami szerepvállalás nélkül a hajléktalanság nem számolható fel, mert ez rendkívül összetett dolog. Össztársadalmi problémát csak önzetlenül, minden társadalmi réteg érdekeit maximálisan figyelembe véve, tökéletes összefogással lehet orvosolni. Az első, és talán legfontosabb az lenne, hogy a rövidtávú gondolkodást, a kapkodó, tűzoltó jellegű tevékenységet váltsa fel a hosszútávú tervezés. Legyen egy elfogadható jövőkép, amiért érdemes áldozatot hozni, mert a most befektetett munka és pénz busásan meg fog térülni.
