Hajam fehéredik, de már ősz a szakáll,
Rám minden állítás valóban rám talál.
Termetem termetes, szúrós tekintetem,
Ha tollamat fogom, nem remeg a kezem.
Orromon okulár, lábam papucsomban,
Ezt sem gondoltam én, még legénykoromban.
Tollamból a méreg keserűen serceg,
Asztalomban a szú gúnydalokat perceg.
Írok minden éjjel, legépelem nappal,
Lámpaoltást kínál énnékem a hajnal.
Kiírok magamból minden rosszat, szépet,
Kiírok mindent én, mindent, ami éltet.
Kiírom még azt is, amit tisztelettel
Másokról gondolok, igaz szeretettel.
Kiírom érzelmem politika iránt,
Csak ne menne mindig, oldalvást és haránt.
Amit írok, értem, s mások is megértsék,
Akiknek nem címzett, azokat ne sértsék,
S akik a sorokban magukra ismernek,
Lelkiismeretnek, s nem nekem felelnek.
