Volt egy lány: Kata,
Így hívták őtet,
Szívemre varrt reá
Áldott szép csipkéket.
Jaj, de nagyon rákészülten,
Jaj, de nagyon rögtönzötten,
Futottam, mire beértem, pont elértem Katát,
Mikor nyitotta már,
– Fordult a kulcs a zárban –
A lépcsőház ajtaját…
Rám nézett, akár egy kaucsuk baba,
Rám nézett, és imígyen szólt: Egyáltalán,
De komolyan – nem vagy szimpatikus nekem,
Felejtsd el, felejtsd el, felejtsd el
Az én nevem!
Vágta ezt úgy hozzám,
Hogy egyetlen egy szót
Sem váltott még velem…
Katának lakáskulcsa,
Félig fordult a zárban,
És akkor hosszasan elnyújtott emlékét,
Nosza, hirtelen rövidre zártam.
Odébb rúgva egy konzervbobozt,
Így sztornóztam drágaságát,
Na igen, kiszerettem őt –
Meghurcolt,
Szerelemre éhes,
Sokat remélő szívemből!
Utána jöttek,
Jöttek Juditok,
Ilonák,
Eszterek,
De
Látod Te gyűlöletes
Első szerelem,
Mégis csak Rád
Emlékezek!
Mégis csak Rád, mindig csak Rád,
Átkozott!
Emlékezek!
