492. szám Interjú

Igaz életutakra várva – Beszélgetés Varga Ferenc Józseffel

Szerző:

Vendégünk Karinthy-gyűrűs humorista, 20 éve a Rádiókabaré szerzője és közreműködője, az egykori Mikroszkóp Színpad tagja. A közelmúltban a Menhely Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete által humoros alkotások születésére kiírt pályázat zsűrijének tagságát, a Csöbörből Vödörbe – Hajléktalan Humorfesztivál arca szerepét vállalta.

Honnan érkezett Varga Ferenc József?
Otthonról, Újpestről, ős-újpesti vagyok. De értem ám a kérdést. Anyai nagyanyám nevelt, nagyapám jó nevű szülész-nőgyógyász volt. Gyerekkoromban sokat rádióztam, amióta eszemet tudom, Rádiókabaré rajongó voltam, aztán ahogy nőttem, egyre többet meg is értettem belőle. Imádtam az akkori nagy rádiókabarésokat, mindenekelőtt persze Hofit, aztán  Nagy Bandót, Farkasházyt, Trunkót, Sas Józsit, a Markos-Nádast, és később jöttek Maksáék, Éles Istvánnal, Galláékkal. Azt gondoltam ez engem érdekel. Iskolás koromban igen gyakran szavaltam, mondtam mesét, megálltam a helyem a színpadon. Ma is előadóként tekintek magamra, a színészet nem vonzott soha, ahhoz többet kell tudni.
Érettségi után elhatároztam, író leszek vagy humorista. Nyüzsögni akartam. Nem tudnék napi x órát egy irodában ülve dolgozni. Újpesten, a helyi sajtónak kezdtem dolgozni. Főszerkesztőm családos ember volt, konzervatív nézetekkel, ő se értette miért nem jó nekem a higgadt, nyugodt élet, a családi létforma. De ez van, az aktív élet vonz – és ezt már megtartanám életem végéig.
Egyenes út volt?
Áh, ez igen nehéz. Az irodai, hivatali előmenetel sokkal egyszerűbbnek tűnik, előre tisztázott szabályokkal, rend szerint. A mi szakmánkban nem ilyen egyértelmű a rend. Igaz manapság már a hivatalnok se lehet biztos, elég egy új törvény és a biztos, kispolgári létre szavazó hivatalnok is könnyen munka nélkül marad. A 90-es évek egyszerűbb, nyugodtabb volt ilyen szempontból, a humor világában is, de könnyű akkor se volt. Mostanában meg mindenkinek nehéz – a trafikosok kivételével természetesen. (Bár egy vak komondor segítsége mindig jól jön.)
Elégedett vagy azzal, amit mára elértél – a szakmai előremenetelre gondolok?
Hellyel-közzel igen, de a teljes elégedettség nem jó dolog, mert akkor az ember ösztönösen azt hiszi, hogy mostmár kevesebbet kell dolgoznia, tennie, ergo ellustul. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek, szóval van bennem elégedettség, de azért még vannak céljaim is.
Nemrég karitatív akcióban, a hajléktalansággal foglalkozó akcióban vállaltál szerepet, honnan a kapcsolat?
Selmeczi Tibivel igen sűrűn beszélünk, büszkén mondhatom jó barátok vagyunk, gyakran meghív ebédelni. Ő már egy ideje segít, rendez, ír az AHA Színpadnak, ami hajléktalan emberekből áll. Ő van az akció mögött, ő kért fel, és én gondolkodás nélkül igent mondtam. Az egyértelmű volt, hogy ez nem lesz egy pénzes meló, bár megjegyzem, a pénz a humoristáknak is fontos. Azért is vállaltam, mert fontos nekem a kiállás, a társadalmi szerepvállalás, a véleményformálás.
Mennyire volt közel hozzád a hajléktalanság témája korábban?
Annyira közeli, hogy bármikor bekövetkezhet bárkinél. (Félig én is hajléktalan vagyok, hiszen korábbi második otthonom, a Mikroszkóp Színpad sajnos megszűnt.) Nagyon zavar a jelenlegi politika, az alaptörvény lehetőséget ad arra egy önkormányzatnak, hogy felléphessen a számára zavaró hajléktalan emberrel szemben, akkor is, ha csak az utcai életvitele zavaró. Zárójelben mondom, hogy sok értelme sincs, mert mit lehet elvenni tőlük, hogyan büntetik őket? Legfeljebb bezárhatják, amivel a szabadságát veszik el.
Nem szép az aluljárókban fekvők sora, nem jó érzés közlekedni közöttük, de humánus megoldást kell találni a problémára, nem a büntetést. Ez véleményem szerint egy embertelen, fasisztoid törvény. Ez a helyzet is csak erősített abban, hogy szerepet vállaljak az akcióban.
Milyen várakozásokkal nézel elébe, izgat, hogy találhatsz egy csiszolatlan gyémántot?
Pár munkát már láttam, érezni benne a melankólikus szatíra hangulatát, a személyes érintettséget. Nem Gallás, Markos-Nádas-féle őrjöngésre számítok, vagy Maksás abszurd blődlikre, amiken az ember sírva röhög. Itt lehet, hogy komolyabb drámák is megjelennek majd. Olyan történetek, igaz életutak, amik hallatán el kell döntenünk, sírjunk vagy nevessünk.
Igazán jó érzés lenne találni valakit, akinek éppen csak ez a siker kell, hogy visszatérjen a „helyes útra”, hogy újra megkapaszkodjon, aki talán épp akkor került utcára, amikor felkészültsége alapján már kitörhetett volna. A magyar humorélet is többé, változatosabbá válna tőle. Úgy látom, a humor műfaja mostanában egysíkú lett. Azt mondták a régi kabaréra, hogy avítt, ami túlzás, de tény, modernizálásra szorult. De az nem elég, ha valaki kiáll és anyukája bevásárlásáról, vagy barátnője szokásairól  ad elő káromkodásoktól sem mentes történeteket. Jó volna látni egy poklot megjárt, hiteles embert, aki ki tudja magát fejezni a humor nyelvén.
Azért marad idő másra is? Fellépésekre, munkákra gondolok.
Aradi Tibivel igen gyakran megyünk fellépni, mindenfelé. Egy ideje stabil helyet keresünk, de addig is szívesen vesszük ha kávézók, klubok  repertoárra tűznek minket. Persze itt is érződik, hogy az emberek kevesebbet költhetnek szórakozásra, vagyis a gazdasági stabilitás igen fontos lenne a jövőnk szempontjából. Ha az embereknek nincs pénze, az előadást is nehezebb eladni, egy sor szórakozóhely, kávézó bezár, visszafogja költségeit, nem tudja kifizetni a műsort. Jól benne vagyunk már a korban (negyvenesek vagyunk), de valahogy meg kellene oldani, hogy nyugdíjas korunkig játszhassunk, legyenek helyek, akik fizetnek ezért.
Tehát az az érdekünk, hogy javuljon a gazdasági helyzet. Igazán azt szeretném, ha Magyarország tényleg jobban teljesítene, a mi sikerünk is ennek függvénye.
Visszatérve az eredeti kérdésre, azért van munkám szépen: a Fészek Klubban a Sas kabaré, tévés, rádiós munkák, írok a Hócipőnek, rengeteget haknizok, és van egy politikai kabaré estünk Farkasházy Tivadarral és Selmeczi Tiborral, mely nem a jelen helyzet magasztalásáról szól.
Ahogy említetted a higgadt-nyugodt családi lét helyett a nyüzsgés vonzott, végül nem csak a nyüzsgés, a nyugodt-higgadt családi lét is megadatott.
Igen feleségem taiwani, kínai nyelvészprofesszor lesz hamarosan, aztán tervezi, hogy itthon, vagy Európában tanít. Mivel idehaza igen korlátozottabbak a lehetőségek, sajnos valószínűbb Európa boldogabbik fele.
Nő majd a létszám?
Gyerekünk nincs, tervben sem, nem vagyok egy apatípus. Ez talán ellenségesnek tűnhet a hatalom és az átlagember szemében, de vállalom. Másfelől meg egyre nehezebb megélni, egyre sűrűbben élünk a városokban, egyre több a munka nélküli manager, rendszergazda, jogász, mert a városokba koncentrálódik minden fiatal. Nem tenném ki magam, se a gyerekem ennek.

Kapcsolódó írások