Gondoltam, három napig most elrejtőzhetek,
itt nem lesz ember, aki rám köszön, sörre hív,
magamba halhatok gyanús körülményeim között,
ez illik ma a naphoz, illik a konok zugíróhoz,
a gép fölött matató, előrecsukló ádáz fegyenchez.
Gondoltam, a Természetgyógyász sem talál rám.
De ez a pockos úr soha nem hagy nyugodni,
s ha éppen nem az én koponyámban döglegyeskedik,
akkor amott, a túlparti romkocsmákban motoz,
láthatóan ügyesen igyekszik hizlalni drága semmijét.
Bevallom, bizonyos periódusokban magam ugyanúgy
észlelhető pocakot eresztek, ami feszít, de ilyesmi
következik az egészségtelennek bátran mondható
vegetatívból. Törvény szerint ma bármit megvallhatok.
Hogy a Természetgyógyász prosperál, nem mondanám,
ha nem volna állítható, hiszen én is felszálló ágba jutottam,
szorgalmasan rám telepszik, viselhetem közterheit,
figyelmesen meghallgatom, ahogy tanultam őskoromban,
amikor még szorgalmasan figyeltem az egyetlenre,
a legátfogóbb, a legigazabb és legátkosabb filozófiára.
Indián isteneim büntetését érzem is artériás tájakon.
És e jeles napon megint jön a Természetgyógyász,
megint a legátfogóbban és megint megigazulva,
és azt mondja: a Költőkkel nem lehet mit kezdeni.
Legjobb, ha barátaim fűszállal fogaik között hegyoldalon
heverésznek, ahonnét csak természetgyógyászokra látni,
meg a feledhető, örökkévaló jövőbe, de az meg kit érdekel.
Így aztán megint hiába szeretnék igaz szívvel eligazodni,
feltakarni az emberhez is igazán méltó eszmeiséghez,
a kizárólagosság kirekeszt az emberszabásúak közül.
Megint szörnyű szabad vagyok!
Fűszállal fogaim között füttyögetek bimbózó lányok után,
és akár három napig is várhatok, míg valaki ismeretlen
rám köszön, sörre hív, és egy rakparti, álmos, uszadék fás,
nagy-nagy megismételhetetlen hallgatásra.
2015 április, 3. díj
