Érdemes már életünkben elgondolkodni azon, hogyan akarunk találkozni a halállal, mert különben már késő lesz…
Akkor tanácsos halálunkat átgondolnunk, amikor valóban inspiráltak vagyunk, jó egészségben élünk, lazán fekszünk ágyunkban, és zenét hallgatunk…
Valaki távozni készül, akit nagyon szeretünk. A halállal való szembenézés az élet talán legnehezebb, legfájdalmasabb feladata.
A halállal kapcsolatban első reakciónk, – akár betegként, akár túlélőként – a tagadás: nem hisszük el a diagnózist, nem hisszük el, hogy ez megtörténhet. Minden porcikánk tiltakozik, ellenáll.
Azután az érzelmek vihara: kétségbe esünk, félünk, gyűlöljük az egészségeseket, alkudozunk a sorssal és Istennel, kiüresedünk, majd újra küzdünk és reménykedünk…, hogy idővel lassan belenyugodjunk, és elfogadjuk a megváltoztathatatlant.
Innen kezdve a beteg további útjára kezd készülni… Megkezdődhet a búcsú, az elköszönés, az elválás, utolsó szavak, titkok kimondása.
A halálra készülés és a gyász folyamatai nagyon hasonlóak. A beteg környezete ritkán tudja együtt átélni a beteggel, mert az ápolást végzőket leköti a sok gyakorlati feladat. Ily módon, a legnagyobb jó szándék és törődés mellett is, érzelmileg gyakran hagyjuk magukra halálra készülő szeretteinket.
Pedig a halálra készülés az élet utolsó nagy lehetősége; kimondani, elrendezni mindazt, amit eddig nem sikerült.
A beteg bizonyosan tudja, hogy távozni fog, a hozzátartozó pedig játssza az optimista színjátékot…
A halálra készülő embert ne némítsuk el folytonos optimizmusunkkal; hagyjuk számot vetni életével, s ha igényli, hallgassuk meg. Legyünk nagyon érzékenyek a tekintetben, hogy őszinteségünk nem kegyetlenség- e az adott pillanatban?
Az életnek ezt a szinte szent időszakát ne alázzuk meg avval, hogy hazudunk, magunknak is, betegünknek is, félelmeinket és fájdalmunkat méltatlan szerepjátszással csillapítva. Az utolsó fázisban már többnyire elég, ha csak egyszerűen ott vagyunk. Ülünk távozó szerettünk mellett, és fogjuk a kezét.
Ha módunk és erőnk van hozzá, betegünknek az a legjobb, ha a közelünkben van. Hiszen gyógyulni is könnyebb szeretteink között, hogyne lenne meghalni is könnyebb!
A betegségekben lelkünk szava felhangosodik, és ha nem túljutni akarunk rajtuk, hanem tanulni belőlük, talán legnagyobb tanítónkká válhatnak.
„Reményeitek és vágyaitok mélységében ott rejtőzik csendes tudásotok a túlsó világról; és miként a hó alatt álmodó magok, szívetek a tavaszról álmodik.”
(KahlilGibran : A próféta)
