Csörtető, terhes illúziók rontanak a térbe,
Taszítnak a valami mellett minduntalan félre.
Szakítunk a semmiből gyűrött, rojtos darabokat,
Sorsunk lyukaira illesztünk belőlük foltokat.
Sanda gondolatok árnyékai bilincselnek magukhoz,
Akarásunk ellenére, erőszakkal lopnak tova,
Heves mozdulatokkal tépnek ki síkjainkból,
Löknek kényszerrel sötét, félelmes dimenziókba.
Valóságunk vásznán sűrűsödnek nyomorult képek,
Lejtők meredeke kifacsart egzisztenciákat görget.
a hatalom másra időt tékozlóan nem mulaszt,
Marad nyomdafesték fogságába zárva a malaszt.
Elsöprőn száguld felénk a fékevesztett romba dönt,
Van-e ki lázas földiekért imát rebegne odafönt?
Ujjainkat reflexek sajdítva rándítják görcsbe,
Szorongva együtt sorstársainkkal, zuhanás közbe.
Bénultan kapaszkodunk, elhalón sóhajt a fájdalom,
Körmeink csikordulnak csak,
Némán, az érdes vízió vakolaton.
Likes
Nincs hozzászólás