Vállamon a hulló
hó pelyhe megcsillan
testemből az élet
langymelege illan
gyűlik a gyűlölet
a mélyben odalenn
mardos az éhség és
feldühít a csend;
Nem várom ezúttal
míg a harag elapad
felkelek hisz úgyis
kőkemény a pad
szilánkokra zúzott
kirakatüveg
jelzi majd tinéktek
dühös jöttömet
felgyújtott autók
lángban álló villák
luxusukat féltő
sikoltozó szajhák
meglátjátok hogy itt
kő kövön nem marad…
Álom csak az egész.
Visszavár a pad.
