Halott vagyok a boncasztalon, az életem csak egy emlék,
S ha nem pazaroltam volna el az időm, elégedett lehetnék.
De most kell ráébrednem a nagy-nagy tévedésre;
A sírkövemre majd csak a nevem lesz felvésve.
Nem írják rá azt a sok dolgot, mit sikerült megszereznem,
Nem írják rá az összeget sem, amit egykor megkerestem.
Gyűjtöttem volna inkább díszes koporsóra,
Hogy majd akkor önmagam legyek, ha ütött az utolsó óra.
Halott vagyok a boncasztalon, nehéz húsdarab,
Néhány drága holmin kívül más itt nem marad.
A lelkem elszáll az égbe, a testem tőle távol,
Figyeli mit lehet még rendbe hozni e kárból.
Belőletek se lesz más, mint hideg acélon fekvő,
Hús, agyvelő amit a szike játszva metsz föl.
Belőletek se lesz más, mint eltávozott lélek,
Nem becsülitek a létet, míg szembe nem jön a végzet.
