Hollósy Kövecses Sarolta nem tehetett róla, hogy ilyen gyönyörű nővé sikeredett. Hófehér bőre, hollófekete haja-szeme, hibátlan alakja már az egyetemen is sok férfihallgató szívét megdobogtatta. A lányt azonban nem a szerelemmel kapcsolatos múló problémák érdekelték; tudta, hogy észvesztően csinos, de nem törődött vele – szívesen táncolt, szerette a vidámságot, de senki sem tudta rabul ejteni a szívét. Mindennél fontosabb volt számára hivatása – az ELTE természettudományi karának hallgatója volt, ezen belül is a spórás gombák törzsfejlődésére szakosodott – és mint nagyreményű tudósjelölt, nem foglalkozott szerelmi életével. „Az majd úgyis eljön, ha itt lesz az ideje” – gondolta, és tudományaiba temetkezett.
Miután elfogytak az egyetemi évek és megkapta diplomáját, elnyerte az Országos Gombászati Kutatóintézet által meghirdetett asszisztensi állást.
– Nos – mondta a személyzeti osztály vezetőnője (a negyvenes éveiben járó, dekoratív hölgy) jóindulattal közeledve Sacihoz –, üdvözöljük csoportunkban, és sok sikert kívánunk tudományos munkájához.
– Köszönöm, köszönöm! – lelkendezett csillogó szemmel a lány. – Hisz engem az alapképzésen belül mindig is a gombák érdekeltek a legjobban.
– Akkor jól fogja érezni magát nálunk. Ebben az intézetben Európa-hírű tudósok dolgoznak. Amennyiben agilis, szorgalmas és figyelmes lesz, itt rengeteget tanulhat. Megjegyzem – mondta, és egy pillanatra fürkészőn Sacira nézett – kicsit furcsa egyik-másik szakemberünk modora; néha nem veszik tudomásul, hogy az ember nő is, de hát ennyit el kell nézni az ilyen kaliberű tudósoknak. Néha meg éppen az ellenkezője igaz, de – legyintett – ne vágjunk a dolgok elébe.
– Nem értem – mosolygott Saci – mi köze a gombáknak ahhoz, hogy az ember nő, vagy sem?
– Ó, semmi, semmi – mondta zavartan a személyzetis – csak úgy mondom. Ne tulajdonítson ennek semmi jelentőséget. Szóval elsején beléphet, egyelőre a laboratóriumba.
Saci még egy hetet sem dolgozott a laborban, mikor az intézet igazgatója az irodájába hivatta.
– Micsoda megtiszteltetés, micsoda szerencse! – gondolta a lány. – Mások egy év után sem kerülnek a professzor színe elé és engem a négy nap munkaviszonyom után az irodájában fogad!
Délután három órakor ott állt az igazgató íróasztala előtt és döbbent csodálattal bámulta azt a három különleges gombafajt, melyek preparálva, üvegdobozba zárva függtek a falon.
– Jézusom! – kiáltotta boldogan tapsikolva, aztán egyenként a gombákra mutatva, ékes latin nyelven sorra megnevezte valamennyit. Hisz ezek, az amúgy is ritka spórás gombák legritkább egyedei, professzor úr!
– Helyesek a meghatározásai, kollegina – bólintott az ősz tudós, miközben nem tudta levenni szemét a lányról – de ön, tudomásom szerint summa cum laude végzett a természettudományi karon, így az efféle morfológiai azonosítások nem jelentenek magácskának akadályt.
Az igazi, magasabbrendű gombászat azonban – emelte fel mutatóujját – kizárólag a gombák autentikus élőhelyén, a természetben lehetséges. Nos, ma délután kimegyünk, hogy úgy mondjam, a terepre, konkrétan a hármashatárhegyi erdőbe, és ott meglátom, mennyire van érzéke az én munkastílusom, az én vizsgálati módszereim iránt.
– Tisztelt Professzor úr – rebegte a lány –, nem is reméltem, hogy ilyen nagy tudós mellett sajátíthatom el a magasabb rendű gombászatot. Az ön jegyzeteiből tanultam ugyanis az egyetemen. Most végre a tanár úr közvetlenül adja át nekem tapasztalatait.
– Biztos lehet benne, kollegina…! – bólintott ismét a professzor. – No, hajtsa fel indulás előtt ezt a kupica konyakot, addig előállok a garázsból a kocsimmal – mondta és megpaskolta Saci arcát.
A lány este tépett blúzban, kócosan, sírva csengetett a személyzeti vezetőnő lakásának ajtaján.
– Rá se nézett a gombákra! – panaszkodott – rám ugrott, letepert… minden erőmre szükségem volt, hogy elkerüljem a gyalázatot. Kérem, sürgősen helyezzen máshova!
– Az a baj, kislány – mondta őszinte barátsággal a személyzetis –, hogy nagyon szép kis pofid van, hogy az alakodról már ne is beszéljek… Azt tanácsolom, hogy csúfítsd el egy kicsit magad, mert így minden férfikollégát megvadítasz.
Saci megfogadta a tanácsot: haját összekócolta, arcát durván befestette, vastag teknőckeretes szemüveget csúsztatott orra nyergére: hogy ne lássák varázslatosan csillogó fekete szemét, keblét széles leukoplaszttal leragasztotta, és miután egy kispárnával pocakot varázsolt magának, másnap a tenyészeti Osztályon kezdett.
Az osztályvezető – nemzetközileg elismert tudós – asztalán egymás mellett álltak az üvegek.
– Korallgombalé? Májgombalé? Pöffeteg gomba alkohol kivonata? – találgatott Saci.
– Badacsonyi szürkebarát! – szólt kedélyesen az őszülő halántékú kutató. Igyon maga is, szívem!
– De kérem, nem erről volt szó – mondta határozottan Saci – én ide tanulni, kutatni, dolgozni jöttem.
– Jól vagy, kicsim? – kérdezte a tudós, miközben egy pillanatra megtántorodott. Hogy én teveled a tudományról beszéljek?! Hagyd a csudába azokat a rohadt gombákat! Ülj az ölembe és jegyezd meg, hogy én már csak speciális gombákkal foglalkozom… na, mindjárt veszek is egy kis kenetet – motyogta, és Saci szoknyája alá nyúlt.
– Pfúj! – lökte el kezét a lány és meg sem állt a személyzetis irodájáig.
– Ezek nem emberek! – kiáltotta… megérdemelnék, hogy feljelentsem őket! – Kérem, azonnal helyezzen át egy másik osztályra!
– Nyugodj meg, kedves! – simogatta meg haját pártfogója. – Lehet, hogy olcsó vigasz, de tudd meg, hogy húsz éve, ugyanitt, én is aspiránsként kezdtem… én sem adtam be soha a derekamat… és látod, ahelyett, hogy most kandidátus lennék, itt vegetálok a személyzeti osztályon. Nem tudok igazán jó tanácsot adni, de ha nem akarsz mondjuk az iktatóban megöregedni, találj ki valamit. Valamilyen ésszerű kompromisszumra gondolok, ami talán…
Saci vérvörös arccal tiltakozott:
– Semmiféle talán, semmilyen kompromisszum! – csapott az asztalra. – Kérem, helyezzen át egy másik osztályra, mert tűrőképességem határára értem!
– Nyugodj meg, kislány! – sóhajtotta a személyzetis. – Az intézeten belül már csak a Konzervációs Osztályon van betöltetlen kutatói állás; holnap ott kezdhetsz, de sok jóval nem kecsegtetlek.
– Miért? Ördögök dolgoznak ott?!
– Nem, férfiak. És dr. Suhajda az osztályvezető. Egyébként a legtehetségesebb fiatal kutatónk. – Egyébként meg…! – legyintett sóhajtva az osztályvezetőnő.
Másnap reggel Saci jelentkezett új munkahelyén. Dr. Suhajda felfelé pödört fekete bajuszával, csillogó gombszemével, mefisztós mosolyával leginkább Salvador Dali híres önarcképéhez hasonlított.
– Végre egy csinibaba! – nyerítette, amikor meglátta a lányt. – Ülj csak le tubicám, mindjárt hozok magunknak valamit. Kisvártatva egy tálcával tért vissza, és Saci elé tartotta:
– Vodka, konyak, marihuána, amphetamin? …na, válasszál már!
– De kérem! – hebegte a lány. – Én ezen az osztályon a gombák preparálását és tartósítását szeretném elsajátítani…
– Hagyd már azokat a ki…szott gombákat, különben olyat mondok, hogy…! (És dr. Suhajda olyat mondott, amely nem tűr nyomdafestéket.)
– De, kérem! – tiltakozott Saci, miután úgy-ahogy magához tért. – Én itt dolgozni szeretnék, kérem, adjon valamilyen kutatómunkát.
– Dolgozni akarsz?! Na, azt fogsz, tubi! – rikoltotta dr. Suhajda, azzal a széken ülő lány elé lépett, és elkezdte lehúzni nadrágján a cipzárt.
Látván, mire készül az osztályvezető, Saci székestül hanyatt vágta magát, aztán bemenekült pártfogójához.
Akkor a személyzetis áthelyezte egy erdei megfigyelőállomásra.
– Összesen ketten lesztek ott – mondta Sacinak – Te és a főnököd. Vele ki fogsz jönni, erre az emberre még soha, senki nem panaszkodott.
Amikor a lány belépett az erdő közepén álló megfigyelőállomás ajtaján és ránézett a bent foglalatoskodó férfira, rögtön érezte, hogy elveszett. A férfi rendkívül jóképű volt, ugyanakkor tisztaság, komolyság, megbízhatóság áradt belőle.
– Dr. Rétsági Zoltán vagyok – nyújtotta a kezét, miután megpillantotta a lányt. – Hallottam, mennyi kellemetlenség érte az intézetben… nos, garantálom, hogy itt semmilyen atrocitás nem fogja önt érni.
– Megmutatom a szobáját és a laboratóriumot. Remélem, elégedett lesz a munkakörülményeivel. Itt kizárólag a kutatómunkára koncentrálhat… kérem, jöjjön velem, első lépésként megvizsgáljuk a tíznapos gombatenyészetet.
Két hét múlva Saci ismét kopogtatott patrónusa irodájának ajtaján.
– Nos, hogy viselkedik dr. Rétsági? – kérdezte őszinte érdeklődéssel az osztályvezetőnő.
– Hát, nem is tudom… kicsit furcsán.
– Mit jelent ez? Zaklat? Nyaggat?
– Nem, dehogy… de ennek valami baja lehet. Folyton a gombákról beszél. Semmi másról. Pedig, úgy tudom, legényember… – mondta Saci, miközben idegesen topogott.
– Igen, ő még nőtlen – bólintott az osztályvezetőnő – és könnyen lehet, hogy az is marad. Ő kizárólag a tudománynak él.
– De hát ez sem magyarázat arra, hogy engem, mint nőt észre sem vesz!
– Jaj, dehogyisnem kicsim! Rétsági doktor ugyanis a különleges gombafajták szakértője… tudnod kell, hogy ő kizárólag bolondgombákkal foglalkozik.
2013 február, első díj
