Jó nevű barátommal 2013. július végén elmentünk a Keleti pályaudvarra, vettünk 2 db bónuszjegyet Bécsbe (13 euro), majd 1 hét múlva sikeresen landoltunk a Westbahnhofnál.
Konyhanyelvi német tudásomnak megfelelően megkérdeztem a helyi rendőrségen, hol éjszakázhatunk olcsón, és máris megtudtuk a „Haus St. Joseph” Eu-szálló címét. Aznap ott aludtunk, és még további 2 hónapig. Reggeli plusz vacsora ingyen, az ebéd 1 euro – külsősöknek is, de nem kértük, mert a vacsora is ugyanaz volt. Természetesen császármorzsa és rengeteg édesség. Itt aludhatsz két órát, ha elfáradtál, megfürödhetsz, kimoshatod a ruháidat. Ruhát adtak, pénteken magyar tolmács segíti a beilleszkedést. Ebédet esetenként főzhettünk magunknak a „Josi” nappali melegedőben, amihez minden hozzávalót megkaptunk a húson kívül, itt férfi, női alvószobában pihenhetsz délután két órát, ha elfáradtál.
Néha elmentünk az apácákhoz enni a Margareten gürtelre, – többnyire valamilyen mischungot főztek – elvitelre is volt, és németül kellett imádkozni. Van több hely a Westbahnhofhoz közel, még függőágyas park is! Gyógyszeres busz orvossal naponta más Caritas előtt rendel, hajléktalanságot igazoló papírt kérnek.
Elindultunk munkahelyet keresni, a lehetőség igen kevés olyan külföldi számára, aki nem ismeri jól a nyelvet, nincs szakmája és nem egészséges. Nehezíti a helyzetet, hogy nincs külön iroda, ahonnan telefonálhatnál, a „Meet 48-nál” lehet alkalmi munkát vállalni, utcaseprést nappal vagy éjszaka, esetleg kórházban, iskolában takarítani, mosni. Jól fizet. A vérplazma adás 20 euro alkalmanként. A romániai magyar-cigány haverunk pl. gitározással kereste kenyerét a városi parkban, Józsi és Erika a Caritasnál takarít és mosogat. Három havonta hazajárnak.
Egy berlini lány 3 hó bejelentett munkaviszony után lakást kapott, érthetően boldog volt. A lengyelek isznak, és ha elhangzik a „kurve” szó, kezdődik a balhé. Magyarok a „0”-ás villamos vonalán élnek, mindenütt találkozhatsz velük. Nekem a XIII-XIV. kerület tetszett leginkább. Oda beköltöznék. Minden hely telített volt, amit megnéztünk, az utcai Kleideresek adták az ötletet, és szombatonként ruhát árultunk a Kettenbrückei piacon, pedig hajléktalan újság ott is létezik.
Dohányt vinni kell, mert drága, mentolos nem is kapható. Ha csikkeztünk, az osztrák azonnal nyújtott egy egész dobozzal. Cigaretta automaták egyébként vannak kihelyezve az utcára, napilapok is, melyek becsületkasszával működnek. Nem tiltott kocsmákban a dohányzás, játékgépezés sem. Térképet találtunk, a közlekedési eszközöket ingyen vettük igénybe (troli nincs), összesen egyszer találkoztunk ellenőrrel villamoson. Leugrottunk, és mutatta, hogy „süsük” vagyunk. Az U bahn lejáróknál nincsenek, de mindenütt ki van írva, hogy csak érvényes menetjeggyel utazhatsz. Egyszer találtunk egy táskát – iratokkal, bankkártyákkal, kulcsokkal stb., amit elvittünk az „Allgemeiner” közkórházba az igazgató-titkárnőnek. Sajnos nem kaptunk érte mást, mint hálálkodást. Azért még egy „hajlékony” számára is élhető a város. Pénzt itthon érdemesebb váltani, bevásárolni a Pennyben, a Thalia str.-i piacon célszerű, Hoffmannban legolcsóbb a sör. Kínai üzletet én nem láttam, ám török és arab akad egynéhány, a Mariahilfer Str. vagy a Karlsgasse az utcai kávézókkal nem a mi zsebünkre szabott. Hétvégeken szinte semmi nincs nyitva, csak a Prátersterni és az „S” bahn végállomásokon egy-egy „Billa” üzemel.
Meglátogattunk sok mindent, ami Mária Teréziát, Ferenc Jóskát és Sissyt idézi. Soha nem láttam ennyi kastélyt, szobrot épületek tetején, már a St. Stephan templomban is ott függött a teljes alakú, hivalkodó fekete Krisztuskép, melytől sötétbe borul a szemem. Az emberek többsége római katolikus vallású. Meg kell nézni schönbonni kastélyt. Egyszerűen meseszép, a mókusok a tenyerünkből ették a gyűjtött mogyorót. (10-es villamos végállomása) A templomosok zömét Joseph Shmidt tervezte és építette, tanítványa az a Steindl Imre volt, aki a mi országházunkat tervezte.
Betévedtünk egy hagyományőrző fesztiválra, sramli zenekar magyarországi taggal. Bezzeg, ha az én noha szőlőt termelő bognármester édesapám még élne, megmutathatta volna, hogyan is kell azt a zeppedlit járni!?
Busszal tettük meg kanyargós utakon hegyi túráinkat, a kilátónál kalandpark népesíti az erdőt. Rálátni a városra, az öreg- és új Dunára, a kanálisra. A holtágba madárpark, a Práter park az idilli pihenést nyújtja, a domboldali muskátlis ablakok édesanyám vasárnapi, kalácsos meghittségére emlékeztettek. A Duna part hídjaival Pesten sokkal szebb, viszont ez a város világos, tiszta, különösen a belváros, a Rathaus, a Karlsplatz környéke gyönyörű. (1 és 2-es villamos.)
Tüdőszűrőre elküldenek jó nevű barátommal kiváltottuk az EU egészségbiztosítási kártyát. A röntgen kimutatta, hogy van egy 9 mm-es tömörülés a tüdőmön, amit persze itthon nem láttak meg. Tovább küldtek CT-re, amiért megint nem kértek pénzt, de remélem, csak egy régi tüdőgyulladás meszes maradványa, kalimpáló szívem is meszes artériával birkózik már.
Köszönet a Caritasnak, hogy befogadott minket, bár nem telepedtem le Bécsben, igaz, gróf Széchenyi István is oda ment békében meghalni. Utolsó éveit a XIX. ker.-ben töltötte. Tán volt németajkú őse?
Az embert kóborló útjain lehet, hogy a vére vezérli, de végül is itt születtem, ez a hazám. Legfontosabb, hogy mindenki minden helyzetben igyekezzen önmaga maradni és jól érezni magát, noha Krisztus lelke akkor költözik beléd, ha teszel érte, és nem kívánsz túl sokat. Így gondolom. Szép volt, érdemleges volt, menni kell.