– New York-i hajléktalanok látogatása egy pesti erdőben –
A Város Mindenkié érdekvédelmi csoportban ismerkedtem meg pár erdőben élő hajléktalan társammal. Ők szívélyesen meghívták az érdekvédelmi tréningre érkező négy New York-i jogvédő vendégünket (a Picture the Homeless aktivistái) és a tréning más résztvevőit. A Fedél Nélkül kiemelt terjesztőivel együtt elmentem én is látogatóba.
Pest kertvárosi része melletti kiserdő szélén találkoztam a többi meghívottal. Már ekkor felfigyeltem az erdőbe vezető kis ösvények bevezetőjénél derékig érő szemétbuckák terülnek el. Jónéhány polgártársunk spórol a szemétszállításon. Talán harminc métert sem tettünk meg befelé az erdőben, mikor áttértünk egy keskenyebb ösvényre. Onnan már látszottak is a ritkábban álló fák között a faépületek. Pár ismeretlen ember is mozgott a házak között. Kisméretű korcs-kutyák hada szaladt elénk barátságosan, majd az emberek is mosolyogva közeledtek. A szívélyes fogadtatás és az ajándékaink (étel, ital) átadása után megmutatták nekünk birodalmukat.
A masszívan megépített faházak láttán két film jutott eszembe. Természetesen az egyik a Robin Hood volt. A másik pedig a Bounty lázadása. Ott láttam hasonló rendben elhelyezkedő lakóházakat, köztük tűzhelyeket, kerti székeket és asztalokat, a fák között kiteregetett száradó ruhákat. Éppen csak, hogy ezek a filmek több évszázaddal korábban játszódtak, és nem egy metropolisz belsejében. A legmeglepőbb persze az volt, mikor az egyik vendéglátóm megmutatta a két helyiségből álló faházát. Az első részt nappalinak használták. Kényelmes karosszék és fotel szolgálta a pihenést, melyeket valószínűleg jobb helyzetben élő városi lakótársaink dobtak ki otthonaikból. Hasonló sorsot élhetett meg a belső részben elhelyezett szintén kényelmes két szivacsos rekamé is. Házigazdám elbeszélése alapján, télen olyan jól fűthető a ház, hogy az ágyban akár meztelenül is lehet jót aludni. Közelebbről megvizsgálva a faház szigetelését jobbnak tűnt, mint némelyik panelé. Az már engem is bosszantott, hogy az erdőlakókat még a bogarak sem zavarták annyira, mint a hajléktalan szállókon élőket. A szép nyári időben, persze mindenki a házak között tevékenykedett. Valaki éppen mosott egy teknőben, a másik már teregetett a két fa közé kihúzott kötélre, egy család a tűzhelynél főzte az ebédet. Az idilli képet már a főtűzhely körül néztük rugalmas fotelekben, és ágyon ülve. Beszélgetés közben különféle italokat és rágcsálni valókat fogyasztotva beszélgettünk. Közben egy férfi megjött a közeli piacról, mint később kiderült ez nagyon hasznos volt, mert mi ugyan kolbászt és szalonnát bőven vittünk a nyársas sütéshez, de a hagymát elfelejtettük.
A beszélgetésből kiderült, mindenki hasonló okok miatt került az erdőbe, mint bármely hajléktalan ember: válás, kisemmizés, szenvedélybetegség, árvaság vagy éppen rokkantság. Az ott élők fele alkalmi munkát végez, ezért is mentünk vasárnap látogatóba.
A szalonnasütés közben a rendőrségi intézkedésekre terelődött a beszélgetés. Egy fiatalember beszélt egy tavaly októberi eseményről. „A NATO csúcstalálkozó előtt tíz nappal kijöttek az erdőbe a rendőrök. Felszólítottak bennünket, hogy egy hétre el kell hagynunk az erdőt. Zárjuk le a bungalókat, mindenki menjen, ahová tud, mert ha találnak valakit ebben a hétben, azt hetvenkét órára bezárják. Mindenki elhagyta Sherwoodot. Én nem tudom, ki hova ment. Én egy másik erdőbe, egy hajléktalan szálló mögé. Egy hét múlva visszajöttünk, mert a másik helyen, míg a barátommal fémet gyűjtöttünk lerombolták a bódénkat. Azóta is aránylag békében itt lehetünk.
Persze időnként razziáznak itt is, amikor köröznek valakit. Nem mondom, hogy rosszul bánnának velünk, de ilyenkor rohamrendőrök segítségével körülzárják a területet, hogy ne menekülhessen el senki. Bennünket leigazoltatnak, hátha köztünk van egy körözött személy, és ha találnak ilyent, elviszik, de bennünket békén hagynak. Mi ilyenkor semmit sem tehetünk a barátainkért. A rendőrségnek ehhez joga van, magyarán mondva.
Közöttünk is szokott vita lenni, de ettől függetlenül megosztjuk, amink van. Ami nekem van az a többieké is. Én itt az erdőben mindenkit úgy tekintek, mintha a testvérem lenne. Én is szeretnék kijutni az erdőből, először egy szállóba, majd egy lakásba. Ezért is dolgozom állványozóként, napi hétezer forintért. Vidékről jöttem fel, ezért nem ismerem Pestet, de nagyon szeretnék egy új életet kezdeni, családot szeretnék alapítani. Jelenleg kiskönyvvel dolgozom, de már szóba került a bejelentett jogviszonyom, csak éppen akkor kerültem kórházba hasnyálmirigy gyulladással. Sajnos szeretem a piát. Én minden nap viszek a munkába egy váltó pólót, hogy hazafelé ne mondják rám az emberek a buszon, hogy büdös vagyok. Előfordult, hogy munkából jövet csak mellettem volt szabad hely, de senki sem ült le, mert tényleg büdös, koszos volt a munkásruhám. Én szállóra akarok menni, mert a közeli építkezések miatt valószínűleg innen bennünket el fognak zavarni.”
Közben a hangulat kezdett emelkedni, és különben is mennem kellett Fedél Nélkül lapot terjeszteni, mert valamiből nekem is ki kell pótolnom a havi huszonhétezer forintos rokkantnyugdíjamat. Jó néhány napig erősen gondoltam vissza a sherwoodi erdőben tapasztaltakra és hallottakra.
